DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Sajnálom, hogy Pap képviselő úr tegnap otthagyta a mezőgazdasági bizottsági ülést, mielőtt az adatokat meghallgatta volna a szakértőktől. Az, amit Szalay Gábor mondott, autentikus; amiről én beszéltem, az az a módosító indítvány, amit Lentner Csaba adott be, és abban szerepel 15 milliárd forint. Nyilvánvalóan nem fogadhatunk el olyan módosító indítványt, hogy fizessük ki az összes, mintegy 50 milliárdos kintlévő állományt, hanem ezt szakaszosan kell megcsinálni, először azoknak a kívülállóknak, akiknek alanyi jogon jár; aztán bizony a belsősöket is meg kell nézni, a nyugdíjast, a traktorost és a többieket, ami nyilván további állami kötelezettségvállalást jelent.
Dán János úr arra utalt, hogy nincs meg a megoldás. Megvan a megoldás, igaz, hogy az 1995-ben született, és akkor nem volt olyan gazdasági környezet, mint most. Mi akkor azt mondtuk, hogy az a szövetkezet, amelyik egy fel nem osztható alapba helyezi a kívülálló üzletrésztulajdon felvásárlását, állami támogatást kap. Most ezt ugyanígy egy kormányrendelettel és egy miniszteri végrehajtási rendelettel meg lehetne oldani, és nem kellene erről külön politikai vitát nyitni, amennyiben ez a 20 milliárd forint ténylegesen a kormány rendelkezésére áll. Igaz, nem túl szerencsés, hogy az agrárprivatizációs bevételek terhére akarja ezt a kormány előállítani.
Hallottunk kisgazda megszólalásokat Wekler Ferencék módosító indítványáról. Nos, az arról szól, hogy az agrártámogatások egy részét a vidékfejlesztési támogatásba rakja, mert szétválasztja a produktív jellegű támogatást attól a szociális és népességfenntartó támogatástól, amely életteret akar biztosítani azoknak az önkormányzatoknak és azokon keresztül azoknak az embereknek, akik vidéken élnek, és egyetlen megélhetési lehetőségük a nem túl jó jövedelemtermelő képességgel rendelkező magyar mezőgazdaság.
Nos, barátaim, én is azt mondom, hogy ne a politikai vitát szítsuk tovább, hanem azt a jogi megoldást találjuk meg, amelynek a pénzügyi háttere megvan, viszont úgy tűnik, hogy a szándék ennek megoldására hiányzik.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés