DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvénytervezet valós probléma megoldását kísérli meg, hiszen 1992-ben a II. törvénnyel a Kisgazdapárt és az akkori kormány megalkotta a fából vaskarikát.
Olyan szövetkezeti tulajdonosi konstrukciót hozott létre, amelyről már a megalkotás pillanatában tudni lehetett, hogy életképtelen és csak feszültséget okoz. Tehát a lelkiismeret gyötri, amikor ezt a problémát meg akarja oldani, de ahogy '92-ben elrontotta ennek a kérdésnek a megoldását, az elénk terjesztett törvényjavaslat is ugyanúgy szakmailag teljesen dilettáns.
Tegnap rendkívüli ülésre hívták össze a mezőgazdasági bizottságot, és a kormány képviselője úgy nyilatkozott, hogy a jelenleg tárgyalásba vett és előttünk fekvő törvényjavaslat és az ahhoz benyújtott módosító indítványok már nem élnek, mert a kormánynak teljesen más az elképzelése. Rájött, hogy szamárság, amit benyújtott, és ezért teljesen új koncepció szerint próbált áterőltetni a bizottságon egy olyan javaslatot, amely szintén elfogadhatatlan volt a mezőgazdasági bizottság számára.
Tehát hogy ne játsszunk kutyakomédiát, és ne csináljunk egymásból bohócot, szeretném felszólítani a kormány képviselőjét, nyilatkozzon arról, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatot fenntartja-e, élő-e ez a törvényjavaslat, vagy pedig az utolsó fázisban, majd minden paragrafust módosító kapcsolódó módosító indítvánnyal megpróbálja kész helyzet elé állítani a Házat, ami úgy gondolom, az elmúlt időszak parlamenti munkája tekintetében is példátlan lenne. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)
Kérem, válaszoljon a kérdésemre! Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés