DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Példátlannak tartom, ami itt történik. A lehető legszabályosabb, a részletes vitára előírt szabályoknak megfelelő hozzászólásomba kiabált bele a miniszter úr. Az ezt követő inzultusnak megfelelő indulatokból vontak az egészre következtetést.
Természetesen a Magyar Szocialista Párt minden képviselője a részletes vita szabályaihoz igazodva fogja véleményét nyilvánítani. Természetesen vannak egy ilyen nagy törvénynek olyan rendelkezései, amelynek módosítási javaslata megértéséhez - amit mindig elmondtam, hogy melyikről van szó - bizony olyan érveket is kell hozni, ami nem feltétlenül tűnik mindenki számára evidensnek.
Amit Pap János képviselőtársam mondott, azt gondolom, pedig ez már abban a szakaszban volt, amit ő maga is úgy ítélt, hogy akkor már nagyon szabályosan fogalmaztam, egyetértünk, azt állítom és azt tartom helyesnek, hogy érvényesüljön az érdek nélkül való átháramlás elve, magyarán: ne támogassa az Országgyűlés a 13. módosító javaslatot. E tekintetben azt is elmondtam - és csak megismétlem -, hogy azért kívántam erre felhívni az Országgyűlés figyelmét, mert - egyébként egyetértek a kormány álláspontjával, az eredeti törvényjavaslattal - ezt a benyújtott javaslatot mindenképpen szavazásra fogják bocsátani a Házban, hiszen volt olyan bizottság, amelyik támogatta.
(19.30)
Ezért fontosnak tartottam, hogy a részletes vitában hangozzék el, hogy ez a módosító indítvány ne kapja meg az elfogadásához szükséges többséget.
Köszönöm türelmüket és figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés