DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Megértem Lévai képviselőtársam zavarodottságát; napirend szerint a T/3010. törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványok okán ennek a törvényjavaslatnak a részletes vitája van, amiről ő pontosan tudja, hogy a kormány ugyan jogilag nem, de facto azonban visszavonta, és helyette új törvényjavaslatot terjesztett az Országgyűlés elé. Ezt oly formában tette, hogy... (Közbeszólás: Mikor?) Tegnap tette ezt. Ezt oly formában tette, hogy tegnap az Országgyűlés mezőgazdasági bizottsága elé tárt egy olyan javaslatot, amelyben szerepeltek azok a megfogalmazások, amiket itt most Lévai úr mondott. Egyébként ezekről ebben az ajánlásban egyetlen szó nincsen.

A lényeg tehát, hogy ma a kormány tehetetlensége miatt egy mindmáig el nem döntött törvényjavaslatának folyik egy részletes vitának nevezett valamije, ahelyett, hogy a kormány - merthogy úgy tűnik, egyetért azzal, hogy a T/3010-essel nem lehet megoldani a problémát - ezt visszavonná, és idehozná a Ház elé azt a javaslatát, amiben benne van, hogy mit akar, kiknek a javára kíván lépéseket tenni, amiről azt követően le lehetne folytatni az általános vitát, be lehetne hozzá nyújtani a módosító indítványokat, majd a Ház rendjének megfelelően a kapcsolódó módosító javaslatokat, amik alapján le lehetne folytatni a részletes vitát.

Ha most sokan nem fogják érteni, hogy mi történik itt, az azért van, mert nevében a T/3010. törvényjavaslatról folyik a vita, de már Lévai úr is egy olyan új törvényjavaslatról beszél, amely viszont a képviselők számára nem is áll rendelkezésre.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu