DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Járvás képviselőtársam megjegyzéseire szeretnék nagyon röviden reagálni. A Magyar Szocialista Párt nem valami elvont fogalom mellett kardoskodik, hanem hús-vér magyar emberek tulajdonának a leértékelése és állami rekvirálása ellen tiltakozik.

Föltette Járvás képviselő úr azt a kérdést, hogy nem hallott megoldási javaslatot, mégis mi lehet az. Tájékoztatom - lehet, hogy éppen nem ült bent akkor, amikor elmondtam -, hogy éppen a vita tárgyát képező, az ajánlás 1. pontjában szereplő módosító indítványhoz benyújtott szocialista kapcsolódó módosító javaslat tartalmazza megítélésünk szerint a megoldást. Ez a megoldás pedig akként szól, hogy diszkrimináció nélkül minden szövetkezeti üzletrész-tulajdonos kapja meg a jogot, hogy eladhassa üzletrészét, az állam az így felajánlott üzletrészt legyen köteles megvásárolni, a szövetkezet pedig az így megvásárolt üzletrészt legyen köteles bevonni, és a közös vagyon keretei között a szövetkezet tagjai és a vidéken élő emberek javára működtetni.

Mi ezt látjuk megoldásnak. Azt gondoljuk, hogy ez megfelel mindannak a követelménynek, hogy alkotmányos, és hogy ne verje szét az egyébként is sok bajjal küzdő, vidéken élő emberek életlehetőségeit és esélyeit. Én javasolom ezt megfontolásra. Ezt a kapcsolódó módosító javaslatot a bizottsági ülésen ismételten megtárgyalhatjuk, bízom benne, hogy Járvás úr is megtalálja benne azt a pozitívumot, ami alapján támogathatja, és ennek értelmében akár még jó megoldás és jó törvény is születhet.

Köszönöm figyelmüket.

Forrás: parlament.hu