DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Nemcsak fejezetek közötti átcsoportosítást, hanem fejezeten belüli átcsoportosítást is beadtam módosító javaslatként annak érdekében, hogy az általam már annyit emlegetett 4-es számú főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakasza megépüljön.
Én örülnék annak, ha ezt a fejezeten belüli módosítást a képviselőtársaim megszavaznák. Sajnos, egy mondat erejéig a tegnapi napra visszatérve, nagyon fájt, hogy ilyen hangnemben folyt a vita. Az is fáj, hogy Láyer József képviselőtársam, aki a megyei közgyűlés elnöke, írt egy levelet valamennyi képviselőnek, én is megkaptam, amelyben arra kér bennünket, hogy ha Hajdú megyei téma merül fel az Országgyűlésben, akkor pártállástól függetlenül szavazzuk meg, ennek ellenére ő nem szavazta meg a fejezeten belüli átcsoportosítást, csak Márton Attila képviselőtársam és Arnóth Sándor fideszes képviselőtársam szavazta meg, akiknek nagyon köszönetet mondok ezért.
De ha én itt lettem volna azon az ominózus szavazáson - nem voltam itt, azért, mert köztudott, hogy az MSZP kivonult -, a plusz egy szavazatom (Varga Mihály: Vacsorázni voltak!) vajon milyen megoldást jelentett volna? Fáj nagyon, képviselőtársaim, hogy ilyen jellegű csetepaték alakulnak ki, jó az igazságot figyelembe venni. Nem igaz az, hogy én jó szokásomhoz híven elmondom a mondókámat, eltűnök, az elnök úr és a képviselőtársaim a megmondhatói, hogy mint a kotlós tyúk, állandóan itt ülök, és próbálok részt venni a parlament vitájában.
A lényegre visszatérve, jó lenne, ha a fejezeten belüli (Az elnök jelzi az idő leteltét.) kapcsolódó módosító javaslatomat a Ház megszavazná.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés