DR. VERES JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Miniszter Úr! Ha már egyszer 3,5 milliárd forint értékben bútort kívánnak vásárolni, mely 3,5 milliárd forint éppen a kétszerese annak, amit a 2001. évi költségvetésben egészségügyi intézmények felújítására kívánnak fordítani, vagy éppen annyi, mint amennyit múzeumi rekonstrukcióra egy év alatt az országban összesen fordítani kíván a kormány, vagy több mint félmilliárddal több annál, mint amennyit közmunkára kíván immár megemelt összegben fordítani a kormány, szóval, ha ekkora összeget kívánnak erre a célra fordítani, akkor talán meg kellett volna tartani azokat a szabályokat, amelyek ma Magyarországon erre érvényesek. Vagy ha nem akarják megtartani, adják át ezt a pénzt a Magyar Fejlesztési Banknak, ahol egy kiváló elnöki tanácsadó közreműködésével úgy tudják annak a cégnek eljuttatni ezt a pénzt, amilyen módon az autópálya-építésnél meg tudják ezt a kérdést oldani.

Én persze, nem ezt az utolsó változatot támogatom, hanem azt szerettem volna, ha szabályos körülmények között folyik ez az eljárás, még ha igen magas összegben is hirdetnek pályázatot bútorbeszerzésre a következő két évben. Nem gondolom, hogy ez lenne a követendő eljárás. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu