DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha rövid választ kívánnék adni, akkor azt mondanám, hogy igen, természetesen az ön által említett cégre is érvényesek a magyar építésügyi és hatósági előírások és szabályok.
A Pest Megyei Közigazgatási Hivatal határozatát, amely a helyszíni szemle és az iratok ellenőrzése után megváltoztatta az elsőfokú határozatot, s elutasította a nevezett cég építésiengedély-kérelmét, valóban végre kell hajtani, annak érvényt kell szerezni. Szeretném biztosítani a képviselő urat, a Pilisi-medence polgárait, az ottani önkormányzatokat arról, hogy a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal ennek a döntésnek érvényt szerez. A képviselő úrnak pedig szeretném megköszönni, hogy itt, a parlamentben is szóvá tette ezt a kérdést.
Azt gondolom, a Pilisi-medence Magyarország egyik legszebb területe, olyan természeti értéke, amelyre nemcsak az ott lakóknak, hanem a hatóságoknak is vigyázniuk kell. Kérem a képviselő urat, hogy a jövőben is terjessze ki a figyelmét erre az ügyre. Bízom abban, hogy úgy, ahogy mondtam, a közigazgatási hivatal határozatának érvényt tudunk szerezni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés