DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Németh Imre képviselő úrnak szeretnék néhány mondatban válaszolni. A kormány megalakulásától kezdve azt hirdette, hogy nemzeti kérdésnek tekinti az agrárium helyzetének javítását. Sajnos ez a megközelítés viszonzásra nem talált. Most is propagandisztikus hangulatkeltésre akarják felhasználni az agrárium helyzetének értékelését; a vádlottak padjára ültetni a kormányt, ráadásul olyan ügyekben, amelyeknél az idézett, úgynevezett tényeknek közük nincs a valósághoz.
Nagyon jól tudhatja az, aki az agrárgazdasággal foglalkozik és egy kicsit tájékozódik, hogy a Széchenyi-tervhez hasonló terv készül agrárprojektekre. Ennek az összetétele tisztázva van, hiszen nyáron a költségvetés lehetőségeinek a növelése, feltárása céljából több megbeszélésre is sor került a miniszterelnök úrnál, és itt meghatározásra kerültek azok a projektek, amelyekre 39 milliárd forint többlettámogatást ad a kormányzat; többek között a szőlő- és gyümölcsültetvények gyorsított ütemű felújítására, a belvízelvezető árokrendszer rekonstrukciójára, az öntözési lehetőségek bővítésére, erdősítésre, különböző élelmiszer-ipari fejlesztésekre és egyebekre. Tehát csak egy kicsit tájékozódni kellene. Ez az a karácsonyi ajándék, amelyet részletesen kifejtett, írott formában a képviselő úr is a kezébe vehet, amikor ilyen formában is előterjesztik.
Ami pedig a tudomány igénybevételét illeti: én nem tudok Agropark Kht.-ról, ilyen nincs a minisztériumnál. A minisztérium megbecsüli a kutatóintézeteket, ezért azok a támogatások, amelyeket a minisztérium a kutatóintézetek rendelkezésére tudott bocsátani, rendkívül jelentősen nőttek az elmúlt két évben.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés