DR. SZABADI BÉLA földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Még kiemelkedőbb a mezőgazdaság valódi súlya a bruttó hazai terméken belül, ha figyelembe vesszük, hogy egészen mások az árarányok Magyarországon, mint a nyugat-európai országokban. Nálunk ugyanis olcsók a mezőgazdasági termékek, és relatíve drágák az ipari termékek. Ha valódi árarányokat néznénk, akkor az Agrárkamara szakértői véleménye szerint a dupláját is elérheti a mezőgazdaság súlya a bruttó hazai terméken belül, tehát valójában akár 10 százalék is lehet. Ez a szakértők véleménye. Azt, hogy mennyire támaszkodunk a szakértők véleményére, ez is kifejezi, hogy mi felhasználjuk ezt. De kifejezi más is, azok a támogatások, amelyeket nyújtunk.
Szóba került a vita során, hogy a jelentés készítőjét alkalmatlannak ítélték, elbocsátották. Nem a munkája miatt, hanem a munkája hiányosságai miatt került erre sor. Nem ő készítette a jelentést, hanem a minisztérium. A kutatóintézet a jelentés készítésében részt vett, és személy szerint nem az, akit elbocsátottak. Ezt a kommunikációs zavarok kiiktatása érdekében szükséges elmondani.
A költségvetés megalapozottsága és a két évvel korábbi agrárjelentés benyújtása között semmiféle összefüggés nincs. Könnyű belátni, ha korábban történt volna az 1999-es helyzetnek a részletes bemutatása, attól még nem lenne megalapozottabb az 2001. és 2002. évi költségvetés, ami egyébként megfelelő háttérszámításokra támaszkodik, és a 2000-es folyamatokat megfelelő megalapozottsággal figyelembe veszi.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés