DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Rogán Antal vezérszónoklatában arról beszélt, hogy egy intézmény vizsgálatakor, különösen általános vita esetén, nem lehet eltekinteni a történeti összefüggésektől sem. Ő sajnos nem a valódi történetét mondta el ennek az intézménynek, ezért én kísérletet teszek arra, hogy néhány mondat erejéig jelezzem az összeférhetetlenség magyarországi közjogi történetének fő állomásait, s ezzel kapcsolatosan utaljak a vagyonnyilatkozat jogintézményének kifejlődésére.

A magyar alkotmánytörténetben először 1875-ben jelent meg az összeférhetetlenség intézménye. Az 1875. évi I. törvénycikk már ismerte a hivatali, az érdekeltségi és a büntetőjogi összeférhetetlenséget. Az 1901. évi XXIV. törvénycikk a korábbinál jóval részletesebben szabályozta a gazdasági érdekeltségi összeférhetetlenséget, s egyben bevezette az úgynevezett közbenjárási összeférhetetlenség intézményét is.

A '20-as és a '30-as évek választójogi törvényei elsősorban politikai szempontból bővítették ezt a kört, s ezt tette az 1946. évi XXVI. törvénycikk is. Mindezek a törvények az összeférhetetlenség intézményét nem kapcsolták össze a vagyonnyilatkozattal. A vagyonnyilatkozat teljesen új jogintézmény, és ez a magyar jogrendben először 1990-ben jelent meg.

Miért nem tartalmazták sem a dualizmus, sem a Horthy-korszak, sem koalíciós időszak törvényei a vagyonnyilatkozat-tétel intézményét? Erre nagyon egyszerű választ lehet adni: a korabeli klasszikus polgári értékrend teljes mértékben kizárta azt, hogy bármiféle érdeklődés legyen a közszereplők magántermészetű viszonyai iránt. Ennek következtében én azt tudom elmondani, hogy mindazok, akik teljes nyilvánosságot követelnek, egyébként nagyon helyesen, a demokratikus felfogások és nem a klasszikus polgári értékrendnek a hívei, ebben az értelemben akár tehát azt is mondhatnánk, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt e téren szakít azzal a törekvésével, hogy mindig és mindenben magát a klasszikus magyar polgári államfejlődés örökösének, letéteményesének tekintse.

A vagyonnyilatozattal kapcsolatos kérdéskörök az összeférhetetlenség intézményéből nőttek ki. Először azt célozta, hogy meg lehessen állapítani, hogy vajon a gazdasági, illetőleg a közbenjárási tevékenység nem vezetett-e olyan vagyongyarapodáshoz, amely törvénytelen.

(11.20)

Az 1970-es évek nyugat-európai fejlődésében jelent meg ez az új intézmény, például Nagy-Britanniában, s különösen az 1990-es években vált döntő jelentőségűvé a közéletben Nyugat-Európában és az úgynevezett rendszerváltott államokban is, köztük Magyarországon. Az 1990. évi LV. törvény, mint erre több képviselőtársam már utalt, nem tette lehetővé a vagyonnyilatkozat nyilvánosságra hozatalát. Akárhány kritika is hangzott el az 1997. évi V. törvénnyel kapcsolatosan, ezek a kritikák sem annullálhatják azt a tényt, hogy először ez a törvény biztosított egy meghatározott nyilvánosságot a képviselők vagyoni viszonyait illetően, s ezt a nyilvánossági mértéket az Alkotmánybíróság megfelelőnek ítélte. Az Alkotmánybíróság 30/1997. (IV. 28.) számú határozatában úgy foglalt állást, hogy a szükségességi, arányossági tesztnek megfelel az 1997. évi V. törvény, tudniillik a közszereplők esetében valóban lehetővé teszi a nyilvánosságra hozatalt, de nem teljes körben. Úgy ítélte meg az Alkotmánybíróság, hogy a vagyoni adatok körének a meghatározása a '97. évi V. törvényben megfelelő volt, és ez lehetővé teszi az átláthatóságot. Éppen azért tartotta alkotmányosnak a törvény meghatározott rendelkezéseit, mert nem a teljeskörűséget hirdette.

Lehetséges természetesen, hogy az Alkotmánybíróság új helyzetben, új feltételek mellett a szükségességi, arányossági tesztjét úgy fogja alkalmazni, hogy a teljes körű vagyonnyilatkozat sem áll szemben az egyén információs önrendelkezési joga korlátozásával. Ez azonban nem biztos. Ezért felhívnám tisztelt kormánypárti képviselőtársaim figyelmét arra, hogy nem tökéletes az a hivatkozásuk, amely az Alkotmánybíróság 60/1994-es határozatára történik, s az sem, amely erre a '97-es határozatra. Tudniillik, a '97-es határozat - visszahivatkozva a 60/1994-es alkotmánybírósági döntésre - megállapítja azt, miként az előbb már jeleztem, hogy a korlátozott mérték felel meg az önrendelkezési jog alkotmányos, arányos és egyben szükséges korlátozásának. Nem állítja tehát az Alkotmánybíróság, hogy a teljeskörűség híve.

Mindezek ellenére véleményem szerint a mai szabályozás - különös tekintettel arra a módosítóindítvány-csomagra, amelyet több képviselőtársammal együtt benyújtottam, valamint arra az önálló indítványra, melyet még korábban Keller László és Veres János képviselőtársaim tettek meg - megfelelő garanciákat teremt arra, hogy vitás esetekben a nyilvánosság igenis tájékozódjon a képviselők tényleges vagyoni helyzetéről. Megítélésem szerint mindezek a javaslatok biztosítják azt, hogy ha bármiféle probléma felmerül, akkor lehetőség nyíljon a tisztázásra és kiderüljön, kik azok a képviselők, akiknek a vagyona jogellenesen növekedett, mert önmagában a vagyon növekedése nem tekinthető alkotmányjogi kategóriának.

A három kormánypárti képviselő által aláírt törvényjavaslatnak viszont az az alapvető célja, hogy önmagában a vagyonnövekedés mértékét állítsa előtérbe, és ezt követően, amikor összevetjük különböző időszakok vagyonnyilatkozatait, már nem azt fogják vizsgálni sem a választópolgárok, sem a képviselők, hogy ki az, aki kijátszva bizonyos jogszabályokat, érdekeltségi viszonyait felhasználva vagy közbenjárási tevékenységet alkalmazva jogellenesen gyarapodott, hanem az lesz a kérdés, hogy ki az, aki meghatározott vagyonmennyiséghez hozzájutott képviselői tevékenységének időszaka alatt, még akkor is, ha ennek a vagyongyarapodásnak a képviselői tevékenységéhez nincs semmi köze.

Jeleznem kell azt is, hogy a megoldás eljárási szempontból is aggályokat vet fel. Egyébként nemcsak a mostani törvényjavaslattal kapcsolatos ez a probléma, hanem már az 1997. évi V. törvénnyel összefüggésben is ez felvethető. Ugyanis képviselőkből álló bizottságra bízza az eljárás lefolytatását mind az alaptörvény, mind pedig a most benyújtott törvényjavaslat. Azonban az éles politikai viták közepette az objektív elbírálás lehetősége nem mindig garantált. Ezért felvethető az, hogy akár az Állami Számvevőszék, mely a vagyon és a jövedelem kérdéseihez szakmailag ért, akár a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiuma, amely a pártatlan jogvita-elbírálások egyik fő terepe, alkalmas intézmény lehet arra, hogy megvizsgálja a képviselői vagyonnyilatkozat és a képviselő tényleges vagyoni helyzete közötti különbségeket. Az is elképzelhető, hogy akár az Állami Számvevőszéknek, akár a Legfelsőbb Bíróságnak az eljárásba történő bekapcsolása a közbizalmat is növelné. Ezek az intézmények ugyanis ma nem annyira negatívan megítéltek, mint a Magyar Országgyűlés. Hiszen ezen intézményekben nem pártpolitikai küzdelmek folynak, hanem arra történik kísérlet, hogy az államot mindenféle politikai erő törekvése ellenére a jogállamiság keretei között tartsák.

Véleményem szerint ilyen irányban is kellene gondolkodni, ez egy szakmai elképzelés, nem politikai háttérszándék húzódik meg mögötte. Azt kívántam csak ezzel a felvetéssel jelezni, hogy más irányban is lehet gondolkodni, mint ahogy azt tisztelt kormánypárti képviselőtársaim teszik.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu