ELNÖK: Tisztelt Képviselő Úr! Nem tudom az ügyrendi kérdésben tett észrevételét elfogadni, a Házszabály lehetővé teszi a párhuzamos ülésezést. Szerda délután 16 óra elmúlt. Eredetileg már a múlt héten a házbizottságon - amelyen én is részt vettem - a Ház elnöke felhívta a frakcióvezetők figyelmét, hogy így kell kalkulálni az idővel, hogy szerdán délután, sőt úgy volt, hogy szerdán 13 órától a bizottsági üléseket tegyék lehetővé. Ha vissza tetszik emlékezni - mert itt volt a képviselő úr is reggel -, én pont ezért, mivel én is agrár képviselő vagyok, kértem a tisztelt képviselőket, az a hosszú órákig tartó - nem minősítem, mert nincs joga az elnöknek minősíteni a felszólalásokat - személyeskedés, ami elvitte az időt; azt hiszem, éppen Simon képviselőtársa szólalt fel ebben az ügyben, gyakorlatilag eleve jelezte a dolgot.

Arra kérem önöket mint agrár képviselőket, a legfontosabb nyilván most a bizottsági módosítás, a bizottsági munka, mert ott van dolog. Fontos a plenáris ülésen lévő dolog is, senki nem vitatja, kifejthették eddig is a véleményüket, és ha visszajönnek a bizottsági ülésről, lehet, hogy akkor még folytatódik az ülés, akkor is kifejthetik. Én biztos, hogy itt állok rendelkezésre, de még egyszer mondom, a Házszabály lehetővé teszi a párhuzamos ülésezést, és önök ellenzékiek is tudták, hogy meghirdette a bizottsági elnök úr fél négyre a bizottsági ülést, az a fontos, meg volt hirdetve, írásban megkapták, úgyhogy nem tudok mást mondani.

Arra kérem a bizottsági tagokat, jó munkát kívánok, és tessék, menjenek el, és dolgozzanak a mezőgazdasági bizottságban.

Két percre megadom a szót Mayer Bertalan képviselő úrnak, MSZP.

Forrás: parlament.hu