HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Nagy meglepetést fogok okozni Zsikla Győző képviselőtársamnak. Teljesen egyetértek azzal a mondatával, hogy egy ember kedvéért nem kell új törvényt alkotni vagy törvényt módosítani. Más dolog, hogy el lehetne várni, hogy az az egy ember és az összes többi betartsa a meglévő törvényeket, hiszen azt az úgymond ügyet, amely keletkezett a Kisgazdapárt elnökének vagyonnyilatkozatával kapcsolatban, a mi értelmezésünk szerint a jelenlegi törvények betartásával megnyugtatóan rendezni lehetett volna. De ezen most már túl vagyunk, hiszen önök beterjesztettek egy új javaslatot.

Ha higgadtan beszélünk, és valóban nem a parlament tekintélyének a további pusztításán dolgozunk közös erővel - a kormánypárti és az ellenzéki erővel -, akkor látnunk kell, azt gondolom, törvényhozóként azt a filozófiát vallom, hogy ha van egy meglévő törvény, akkor először azt kell megvizsgálni, hogy a jelenleg meglévő törvények teljes betartása esetén az a törvény alkalmatlan, rossz-e, vagy nem.

Ahogy nagyon helyesen mondták, az előző ciklusban alkottunk egy törvényt, hogy vannak nyilvános vagyonnyilatkozatok a képviselők részéről. Addig ilyenek nem voltak. A valóság az, hogy egyrészt e nyilvános vagyonnyilatkozatokban az emberek nem hisznek, akár a fejünk tetejére állunk, akkor sem hisznek. Sajnos, az önökében sem hisznek és a mienkben sem hisznek, ebben kár egymással versenyeznünk. Érdemes megvizsgálni, hogy mi ennek az oka.

A másik az a meglepő tény, újságírókkal beszéltem, hogy a meglévő nyilvános vagyonnyilatkozatok iránt gyakorlatilag semmilyen lakossági igény nincs, hogy megismerjék. Tehát amikor ezt megalkottuk, akkor mindannyian azt gondoltuk, hogy majd sok tízezren, sok százezren kérik ki ezeket a vagyonnyilatkozatokat. Ennek két oka lehet: egyáltalán nem hisznek benne, teljes hazugságnak tartják, vagy pedig nem érdekli őket, hanem inkább az érdekli, hogy milyen minőségű munkát végzünk a parlamentben.

Azt gondolom, hogy ha nem gyűlölködve beszélünk, hanem higgadtan beszélünk, akkor ezeken a kérdéseken kellene elgondolkodni. Lehet persze a problémák megkerülésére mindig újabb és újabb törvényeket hozni, csak abban a kibővített nyilvánosban ugyanúgy nem fognak hinni, mint a meglevőben.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu