HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen. Én is néhány rövid megjegyzést és kérdést szeretnék tenni. Az egyik: valóban örülnék, ha akár Répássy képviselő úr, akár más elmagyarázná, hogy ha a jelenlegi törvényt maximálisan betartanánk, akkor milyen konkrét kifogások lennének a jelenlegi nyilvános vagyonnyilatkozattal szemben, és mi az oka, hogy ebben a nyilvános vagyonnyilatkozatban az emberek nem hisznek, miért fognak jobban hinni az újban, amit önök bevezetni javasolnak, és az érdeklődés, amely a jelenlegi nyilvános vagyonnyilatkozat iránt minimális, az vajon nagyobb lesz-e az újjal.
A másik: amennyire én nyomon követem ezeknek az úgynevezett titkos vagyonbevallásoknak a megjelentetését a sajtóban, az emberek azt jelentetik meg, ami a nyilvános vagyonnyilatkozatukból is tudható, csak tekintve, hogy ezt soha senki nem kérte ki a parlamenttől, ezért a laikus újságírók azt gondolják, hogy ezek a titkos vallomások többek, mint az eddigi nyilvános vallomások.
A harmadik: amennyire én emlékszem hat és fél év távlatából, amikor a képviselők jogállásával, javadalmazásával, státusával kapcsolatos törvények ide kerültek, azok hatpárti kezdeményezésre kerültek ide. Azért őszintén érdekelne, hogy a három kormánypárti képviselő miért nem tett kísérletet arra, hogy három ellenzéki frakció képviselőivel együtt adja be ezt hatpárti módosítóként. Ahogy én hat és fél évre visszaemlékszem, de tudomásom szerint kilenc és fél éven keresztül eddig ez volt a gyakorlat, és utaltam is rá, hogy kulturált parlamentekben általában ez a szokás, hogy a képviselők belső ügyeire általában közös, pártsemleges előterjesztés szokott születni.
Végül pedig ez a kinek van vaj a fején, kinek nem; csak ismételni tudom azt a szomorú igazságot, hogy általában - remélhetőleg és feltehetően alaptalanul - minden ciklusban a mindenkori kormánypártokat tartják korruptabbnak az emberek. A jelenlegi felmérések szerint a Kisgazdapártot és a Fideszt tartják a legkorruptabb pártnak. Remélhetőleg egyik párt sem korrupt, ezt szeretném itt mondani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) De mindenesetre, ha a kormánypártok ilyen vádakkal vagdalkoznak, az leginkább a saját fejükre szokott visszahullani.
Köszönöm, befejeztem.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés