HERBÁLY IMRE (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Nagyon sajnálom, hogy amikor elsőként kétperces hozzászólást mondtam, akkor ön nem volt a teremben, mert akkor odafigyelt volna, hogy valamiféle kommunikációs zavar keletkezett a kormánypártokon belül, a kormány és az FVM között, ugyanis a mezőgazdasági bizottság kormánypárti többséggel elfogadta azt a határozatijavaslat-tervezetet, amelyben a következők vannak: "Ismételten felkéri a kormányt, hogy 2001. március 31-éig az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló 1997. évi törvény alapján megfelelően terjessze az Országgyűlés elé az agrárpolitika középtávú tervét."
Ez nagyon egyértelmű, a jogos bírálatot figyelembe kellene venni, és belátni, hogy bizony el kell készíteni egy ilyen középtávú tervet, mert sokkal könnyebb lenne az önök munkája is, sokkal könnyebb lenne a mi munkánk is, sokkal könnyebb lenne a parasztok munkája is, meg minden magyar állampolgáré, mert tudná, hogy mire számíthat agrárfejlesztés ügyében.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés