KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is arra szeretnék utalni, amit Szentgyörgyvölgyi Péter képviselőtársunk mondott. Képviselő úr! Nem szabad félrevezetni a közvéleményt azzal, hogy azt mondjuk, Torgyán miniszter úr negyven helyen közzétette a nyilatkozatát, miközben mindnyájan tudjuk azt, hogy a páncélszekrényben lévő nyilatkozatról egyetlenegy információt még nem árult el a miniszter úr.
Egyrészt nem kérte ki, de ez nem baj, mert lehet, hogy neki otthon megvan, mert lehet másolatot készíteni róla, vagy lehetett 1998-ban. De soha egyetlenegy újságban, itt a plenáris ülésen, soha nem beszélt, de nem is akarom, hogy beszéljen, hanem a mentelmi bizottság előtt sem beszélt az 1998-as nyilatkozatáról, és arról, képviselő úr, hogy vajon a most kirobbant botrányban az ő nyilatkozatai hogyan vannak szinkronban a zárt borítékban lévő vagyonnyilatkozatával. Erről szól a történet. És itt lehet mondani, hogy negyven, száz helyen közzéteszek bármilyen nyilatkozatot, ez nem ugyanaz, ezt világosan kell látni, tisztelt képviselő úr.
A másik az, amit Sibak képviselőtársunk mondott, hogy a képviselők tisztességét helyre kell állítani. Az a szomorú, hogy most itt olyan helyzetet teremtett számunkra egyetlenegy képviselőtársunk, miniszter, hogy itt sorra mindenkinek az az érzete támadt, hogy ő a bűnös, neki a tisztességét helyre kell állítani. Szó sincs erről, tisztelt képviselőtársaim! A közvélemény vélekedését ismerjük, nagyon sajnálatos, hogy az így alakult, de ennek nem a 385 képviselő az oka, hanem a miniszter úr a nyilatkozataival, és azzal, hogy még a mai napig nem tisztázta azt, amit tisztázni kellett volna.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés