KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Én is csak azért hozok szóba olyan dolgokat, amiket az elmúlt három hétben nem tudom hányszor, százszor, százötvenszer elmondtam, mert Bánk frakcióvezető úr most kapcsolódik be a vitába, eddig ebből kimaradt. Úgy látszik, most egy kicsit erősíteni kell a miniszter urat, vagy éppen most van itt az ideje ezzel a kérdéssel foglalkozni; s olyan ügyeket hoz elő, amelyeken már túlléptünk.

Ami az ellenzéki képviselők vagyonnyilatkozatát illeti: tisztelt képviselő úr, ha valamelyik ellenzéki képviselő vagyonnyilatkozatával szemben bármilyen gyanújuk támad, meg kell keresni a mentelmi bizottságot. A mentelmi bizottság most már, hogy elfogadjuk a Házszabály módosítását, lehetőséget fog biztosítani arra, hogy a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás kerüljön lefolytatásra. Ha ellenzéki képviselővel kapcsolatban keresik meg, azt gondolom, a mentelmi bizottság elnöke nem fog habozni, és el is fogja indítani az eljárást, feltehetőleg nem úgy, mint Torgyán József esetében.

Tisztelt Bánk Attila Frakcióvezető Úr! Nem negyven helyre kell kiküldeni az újsághirdetést, hanem világossá kell tenni azt az ellentmondást, ami a miniszter úr látható vagyongyarapodása, s az ő nyilatkozata, illetve a nyilvános vagyonnyilatkozata között feszül. Ezt a hármas ellentmondást kell feloldani. De ezt nem lehet egy 2000. október 30-ára vonatkozó vagyonnyilatkozattal megtenni! Ezt a mentelmi bizottságon belül, egy vizsgálóbizottság előtt lehet tisztázni, úgy, hogy a mentelmi bizottság megnézi, a miniszter úr mit írt le - és nemcsak ő, hanem a felesége is, aki szintén országgyűlési képviselő - a zárt borítékban. És akkor lehet mindazt tisztázni, amit Bánk Attila képviselő úr eddig nem tudott (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) meghallani a részünkről. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu