LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az általános vitával párhuzamosan bizottsági ülések vannak, magam is egy bizottsági ülést vezettem, pedig szerettem volna részt venni a vita korábbi szakaszában is. A Magyar Demokrata Fórum részéről Medgyasszay László, valamint Font Sándor készült erre a vitára, azonban ők is bizottsági elfoglaltságuk miatt nem tudtak jelen lenni. Ezért röviden megpróbálom a Magyar Demokrata Fórum részéről megfogalmazni véleményünket a kormányjelentéssel kapcsolatban.

Hosszasan lehetne méltatni a jelentés áttekinthető szerkezetét, a gazdag számanyagot, továbbá a terület- és vidékfejlesztés, az agrárdiplomácia, az agrároktatás és agrárkutatás eredményeit összefoglaló anyagokat. A képviselő szerepe ilyen esetekben mindig hálátlan, nem a gondos munkát tükröző jelentésrészletekre kell a figyelmét és ebben a rövid időkeretben a hozzászólalását összpontosítania, hanem azokra a fejezetekre, amelyek megállapításaival kapcsolatban fenntartásai vannak, vagy éppen hiányérzet maradt benne.

A mezőgazdasági termelés jelentősége Európában elsősorban a szolgáltatások előretörése miatt évről évre csökkenő, és Magyarország sem vonhatja ki magát ez alól a tendencia alól. Ez a megállapítás elhangzott itt több alkalommal, hiszen volt módom és lehetőségem azért a vita egyes szakaszaiba házi televízión keresztül bekapcsolódni. Míg a mezőgazdaság szerepe a bruttó hazai termék értékéhez Magyarországon 5,9 százalék, addig az agrár-nagyhatalomnak tekintett Franciaországban csupán 2,3 százalék, Olaszországban 2,8 százalék, és bizony az Európai Uniót alkotó országok összességében is igen csekély. Ezeket az alacsony arányokat is csak nagyon erős piacvédelem útján tudják megőrizni ezek az országok, a fejlődő országok olcsóbb termékeivel szemben.

A napokban jelent meg az ország agrárdiplomáciáját méltató hír, miszerint egyedül Magyarország tartotta meg aktívumát a mezőgazdasági termékek területén az Európai Unióval szemben a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz, rövidített nevén a CEFTA-hoz tartozó országok közül. Ezt azért tartottam fontosnak kiemelni, bár lehet, hogy elhangzott ez a mai nap, de nem árt ismételni, hiszen ez egy jó hír. A szintén rendszerváltó szomszédos országokban még több problémát okoz a mezőgazdaság alacsony versenyképessége, mint nálunk, emiatt '93 óta a többi öt ország agrár-külkereskedelme a jelzett viszonylatban minden évben hiánnyal zárt. Miért mondom el újólag ezt a méltatást? Részben azért, mert hiányolom a kötetből azokat a nemzetközi adatokat, amelyeknek tükrében az agrárgazdaság 1999. évi helyzetéről reálisabb képet lehetne alkotni.

(18.00)

Emlékeimben él még az első szabadon választott kormányt ért súlyos szocialista és szabad demokrata bírálatok sokasága, s akkor a legkeményebb bírálók természetesen azok voltak, akiknek a korábbi országlása miatt alakult ki az akkor gazdasági csődhelyzet. Akkor is a volt szocialista országok közül Magyarország nyújtotta a legjobb teljesítményt.

Sajnos, akkor sem szenteltek kellő figyelmet azoknak a tényeknek, hogy nálunk esett vissza a legkevésbé a bruttó hazai termék termelése, nálunk romlott legkevésbé a nemzeti valuta, nálunk nőtt legkevésbé a munkanélküliség. Ha a hazai kiegyensúlyozatlan tájékoztatás folyton csak az agrárgazdasági válságát emlegeti, legalább a kormányjelentések tükrözzék a régióban felmutatott teljesítményünket, s kérem a tárca vezetőit, hogy nagyobb gonddal ügyeljenek a sikerélményekre is a megfelelő körülmények között.

Itt kell megemlítenem, hogy nagyon sok utazással és tárgyalással kell hogy járjon agrártermékeink világpiacon történő elhelyezése. Eddig szerencsére még az emlékezetes gabonatúltermelés idején is sikerült túladni a termékfeleslegeken. Olykor felötlik bennem a kérdés, hogy vajon van-e a világnak még egy olyan országa, ahol a tömegtájékoztatás tekintélyes része folytonosan céltáblának tekinti, állandóan bírálja - és sokszor alaptalanul - az agrárdiplomácia erőfeszítéseit, míg máshol örülnek, ha az állam külső piacokat is tud szerezni a gazdák számára.

Tisztelt Ház! A sajtótámadások kereszttüzében készül egy jelentős program, a SAPARD-program is, amely az Európai Unió előcsatlakozási támogatása a tagjelölt országok számára. Ennek keretében Magyarország 2000-ben és a következő hat évben évente 38 millió euró támogatást kapna az agrárgazdasági szerkezetátalakítás, továbbá a vidékfejlesztés feladatainak megoldására. Számos jelzés szerint csak az elmúlt időszakban lendült meg ennek a programnak az előkészülete olyan mértékben, amely valóban sikerélményt ígérhet. Sokan borúlátóan ítélik meg e program előkészületeit. Én azért odafigyelnék Franz Fischler úrnak, az Unió agrárbiztosának legutóbbi budapesti sajtótájékoztatóján megfogalmazott mondatára is, amely szerint hazánk a középmezőnyben foglal helyet ebből a szempontból a tagjelöltek között. Ez azért azt is jelzi, hogy bizony ezen a területen várhatóan bőven lesz tennivaló.

Egyébként Fischler úr más esetekben többször kifejtette - magam is tapasztalhattam, illetve egy tárgyalásunk során megerősítette -, hogy Magyarország termelési lehetőségeit a biotechnológia, a biotermelés területén lehetne igazán hasznosítani. Sajnos, ilyen jellegű elemzéssel és a lehetőségek értékelésével nem találkoztam ebben a jelentésben.

Tisztelt Ház! Sokan aggódnak a mezőgazdaság tőkeerőssége, a szektorban felhalmozott termelőtőke apadása miatt. Sajnos, erre vonatkozóan is csak nagyon kevés és elégtelen mennyiségű információt találtam a kötetben, emiatt nem tudom megítélni azt, hogy javult-e vagy romlott a termelők eszközellátottsága.

Végezetül egy erős hiányérzetemet fogalmazom meg. Külön fejezetet is megérdemelt volna a gazdák érdekvédelme. Sajnos, az ország minden területén általánossá vált az a gyakorlat, hogy gyakran évekig halasztgatják az áruk ellenértékének megfizetését a monopolhelyzetű élelmiszer-felvásárolók és -feldolgozók.

A kiszolgáltatott gazdák pedig évekig tűrnek és várnak. És engedjék meg, hogy csak röviden utaljak az orgoványi, jakabszállási, nyárlőrinci gazdák panaszaira - választókerületemből hozom ezeket a példákat, vagy hoznám ezeket a példákat, és gondolom, a Ház jelen levő és nem jelen levő képviselői is tudnának mondani nem egy példát -, hogy bizony az idei belvizek és árvizek, majd az ezt követő aszály olyan helyzetet teremtettek, hogy sok termelő semmilyen termést nem tudott betakarítani a földjéről.

Döbbenten hallgattam az elmúlt hetekben azokat a híreket, hogy szerződésszegés miatt - merthogy nem tudták szállítani a rossz év miatt a várt termést a békési gazdák - több milliós összegekre rúgó kártérítési pereket indított ellenük egy feldolgozó. Hát ennyire nincs gazdavédelem Magyarországon, hogy még a természet csapásainak az áldozatait is meg lehet hurcolni, meg lehet alázni, fenyegetni?! A felvásárlások körüli visszásságok nagyobb részben szigorúbb tárcaintézkedések révén igenis állami szigorral megszüntethetőek lehetnének.

A sikerekről és sikertelenségekről pedig ismételten mondom, kellene egy fejezetet írni majd a következő jelentésben.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Forrás: parlament.hu