BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Még egy ponttal szeretnék foglalkozni röviden, nevezetesen, azzal a Varga István-féle módosító javaslattal, amelyet az előterjesztő támogat. Ez a módosító javaslat ugyanis azt, hogy a mentelmi bizottság ellenőrzi a vagyonnyilatkozat valódiságát, kiegészíti azzal, hogy az ellenőrzés befejezését követően az Országgyűlés határozatban dönt a vagyonnyilatkozat tartalmának valódiságáról vagy valótlanságáról. Ugye?

Mit jelent ez? Azt, hogy van egy mentelmi bizottság - ahol önök a MIÉP-pel együtt többségben vannak -, utána van egy Országgyűlés, ahol ezek szerint egyszerű többséggel önök döntenek arról, hogy az a vagyonnyilatkozat valódi, vagy nem valódi, és ha ez megtörtént, akkor - ahogy mondják, és nem javítja ki a vagyonnyilatkozatát az a képviselő - az Országgyűlés az elnök indítványáról 15 napon belül határoz az összeférhetetlenség kimondásáról. Tudjuk, hogy ez a fogalmazás már azt jelenti, hogy határozni köteles az Országgyűlés a jogszabályalkotás gyakorlatában. Nincs is választási lehetősége. Kétharmaddal igen, de köteles, mert előzőleg egyszerű többséggel kimondta, hogy nem valódi a vagyonnyilatkozat.

Tisztelt Répássy Úr! Ha nem az lenne a helyzet, hogy a megfigyelési bizottságban önök a nyilvánvaló tények ellenkezőjét szavazták meg többséggel, ha nem az lenne a helyzet, hogy az olajbizottság ügyében önök benyújtottak egy javaslatot, amit majdnem megszavaztak többséggel a nyilvánvaló tények ellenkezőjéről, ha nem az lenne a helyzet, hogy az önök napilapjában a valóságot homlokegyenest ellenkező állításokat tesznek közzé ellenzéki képviselőről, akkor még jóhiszeműen is felfoghatnánk ezt az elképzelést, de a helyzet nem ez.

Tehát ez a javaslat, amit önök be akarnak fogadni, azt jelenti, hogy kényük-kedvük szerint fognak mandátumától megfosztani ellenzéki képviselőket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.). És ezt kellene nekünk elfogadni?

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu