BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Az elmúlt hetekben a miniszterelnök és gazdasági kérdésekkel foglalkozó minisztertársai újra meg újra arról beszélnek, hogy gazdasági fordulat, új gazdasági filozófia, és ennek kapcsán üzenik újra meg újra a társadalomnak, hogy itt van már az az időszak, amikor a minimálbérek emelését követően a bérek általános emelkedése következhet be a magyar gazdaságban, amikor egyszerre, ezzel egyidejűleg a családtámogatások növelhetők, amikor ezzel egyidejűleg a központi költségvetésből való közkiadások növelhetők - egyszóval: mintha már itt lenne a Kánaán. És ezt azzal összefüggésben mondják, hogy az a benyomás keletkezik, mintha az a bizonyos 7 százalékosra ígért gazdasági növekedés már tényleg megvalósulna a magyar gazdaságban, hiszen az első negyedévben 6 százalék felett volt a gazdasági növekedés, tehát eljutottunk a nagy ígéretek megvalósulásának szakaszába.

Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, hogy a magyar gazdaság valódi helyzete nem támasztja alá ezt a közbenyomást.

Mi a valódi helyzet? A valódi helyzet egyfelől az, hogy a gazdaság lendületesen növekszik, most már ötödik éve; ez egy viszonylag jó egyensúlyi helyzetben valósul meg, amikor az export növekedik, és amikor a gazdaság jól áll. De azért érdemes egy kicsit jobban odanézni a magyar gazdaság jelenlegi helyzetének jellemzőire.

1. Az infláció csökkenésének 1995 óta tartó folyamata kétségkívül megállt, beragadt az infláció egy 10 százalék körüli értékre.

2. Megszűnt a megtakarítások növekedése, a megtakarítási hányad érzékelhetően visszaesett.

3. A Magyarországra irányuló külföldi tőkebehozatal jelentősen mérséklődött, Magyarország élenjáró pozícióból jelentősen visszaesett a régió országai között.

4. Tartósan rossz helyzetben van a Budapesti Értéktőzsde, most már nem először, hanem másodszor jelentős a visszaesés, és a Budapesti Értéktőzsde helyzete már nem követi az értéktőzsdék általános alakulását, és ezzel leértékelődik a nemzeti vagyon jelentős része.

5. Az a várt beruházásnövekedés, amit a kormány ígért, és ami a gazdaság fejlődésének a motorja lehetne, elmaradt. Ebben az évben a beruházások növekedése ismét lassú, és kérdéses, hogy a negyedik negyedév segít-e ezen.

6. És végül, maga a gazdasági növekedés is az év egészét véve valahol az 5 százalék körül fog alakulni, nem abban a 7 százalék körüli ígéretsávban, amellyel a Fidesz-kormány kecsegtetett bennünket, hanem abban az 5 százalékos sávban, amelyet az előző kormány politikája hosszú időre megalapozott, amit mi annak idején mondtunk, hogy ez a realitás.

Azt kell tehát mondanom, tisztelt Országgyűlés, hogy szemben a Fidesz ígéreteivel, a magyar gazdaság kedvező tendenciáinak - amelyek az előző, most már azt mondhatjuk, négy-öt évet jellemezték - a folytatása a következő időszakra bizony bizonytalanná vált. Ez a kormány 1998-ban egy jó helyzetet örökölt, stabil gazdasági növekedést, viszonylag jó egyensúlyi állapotban, és mindez mára bizonytalanná vált, hogy ez vajon a következő öt évben is folytatódik-e. Miért, tisztelt Országgyűlés?

Egyfelől azért, mert a stabil növekedés alapja az üzleti környezet, a gazdasági környezet biztonsága, és a kormány gyakori önkényes gazdasági beavatkozásaival - gondoljanak a nyugdíjreformra, gondoljanak a gyógyszerárakra, a gázárakra, az egészségbiztosítási reform elmaradására és a sort folytathatnám - az üzleti környezet bizonytalanná vált, a külföldi befektetők Magyarország iránti érdeklődése csökkent; ugyanakkor olyan intézkedésekkel, mint például a tőkeszámlák adókedvezményének megszüntetése, amit mi támadtunk, a belföldi befektetők is elbizonytalanodtak, hogy a magyarországi tőzsdére a tartós befektetésekre érdemes-e jönniük. Arról van tehát szó, hogy megállt az a kedvező folyamat, amely az elmúlt évek gazdasági növekedését megalapozta, a jövő kilátásai legalábbis bizonytalanná váltak.

Ez nem azt jelenti, hogy baj fenyegetne, csak azt jelenti, hogy a növekedés, a kedvező növekedés folyamata bizonytalanná vált, kiszámíthatatlanná vált; azt a lehetőséget, amelyet örököltek, készek elpuskázni. Ez a baj!

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

(21.00)

Forrás: parlament.hu