TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném, ha a vita hátralévő szakaszában az elbeszélgetés vagy egymás érveinek figyelmen kívül hagyása helyett kísérletet tennék arra, hogy közelítsük egymás álláspontját. Azt gondolom, hogy ez akkor valósítható meg, ha címkézés és minősítés nélkül tényszerű dolgokról beszélünk. Remélem, hogy egy ilyen vita még ebben az igencsak késői órában is értelmessé tud válni, különösen akkor, ha a másik oldal részéről van fogadókészség.

A kiindulási pontunk nekünk az volt, amikor megláttuk és elolvastuk a három kormánypárti képviselő javaslatát, hogy nyitottnak kell lenni minden megoldás iránt, ugyanakkor a sorrendek felcserélése és az ügy keletkezése szempontjából alapvető motivációk figyelmen kívül hagyása számunkra elfogadhatatlan.

Ebből adódóan én magam is, amikor képviselőtársaimmal a módosító javaslatokat kidolgoztam, abból indultam ki, hogy annak a helyzetnek a megoldása, amely kialakult a közvéleményben, és amely - ha tetszik, ha nem - Torgyán József képviselő úr nevéhez kötődik, a jelenleg hatályos jogszabályok áttekintésével, illetve mint kiderült, valóban pontosításával oldható meg.

Ennek megfelelően letettük azt a módosító javaslatot - illetve korábban Keller képviselőtársam és azt hiszem, Veres János képviselőtársam -, amely a Házszabályt kívánta módosítani. Ehhez mi hozzáillesztettük, mert úgy éreztük, hogy hozzáillik, az eredeti törvény, a '90. évi LV. törvény módosítását. Ezt megtettük, ezt természetesen a mai napig a parlament nem volt hajlandó napirendre tűzni. Nyilván ezek után azt a megoldást választottuk, hogy a három koalíciós képviselőtársunk által benyújtott módosító javaslatban próbáltuk a jelenleg hatályos törvény használhatóságát biztosítani.

Szeretném itt is elmondani Répássy képviselőtársamnak, hogy mi nem konkuráló javaslatnak tekintjük a miénket, hanem mi úgy véltük és úgy tartjuk, hogy időben megelőzi a mi javaslatunk az övékét. Mégpedig abból a szempontból előzi meg időben, hogy azt gondoljuk, ha komolyan szembe akarunk nézni a problémákkal, akkor először a jelenleg hatályos törvények keretei között rendezni kell azokat a problémákat, amelyeket a '98-as vagyonnyilatkozattal kapcsolatban a közvélemény föltárt vagy a közvélemény elé került; és szándékosan mondom így, nemcsak Torgyán Józsefről beszélek, hanem beszélek minden olyan képviselőről, akivel kapcsolatban ez fölmerülhet vagy fölmerül. De először, azt gondolom, a '98-as vagyonnyilatkozattal kapcsolatos ügyeket kell rendezni, és ennek az a módja, hogy a Házszabályt, illetve a jogállási törvényt módosítjuk, lényegében abban a formában, ahogy leírtuk.

Mi nem azt kívántuk ezzel a módosító javaslattal elérni - ahogy ezt most Répássy képviselőtársam több felszólalásában bizonyítani kívánta -, hogy mi más módon, mi föltétlen a két vagyonnyilatkozatban gondolkodunk; mi azt mondtuk, hogy először zárjuk le a múltat, rendezzük a múltat, és ha ez sikerült, akkor térjünk rá a jövőt illető kérdésekre. S nem vagyunk hajlandók, ma is állítom, hogy nem lenne jó dolog, ha valamifajta hecckampány jegyében próbálnánk egymást kiszorítani, és próbálnánk egymásról bebizonyítani, hogy az egyik nyilvánosságpárti, a másik pedig nem nyilvánosságpárti.

Répássy képviselőtársam ugyanúgy tudja, hiszen olvasott minden javaslatot, hogy ez legalább annyira nyilvánosságpárti, mint az övéké, nyilván bizonyos hangsúlyokat máshová tesz. Ő beidézte a mi módosító javaslatunkból, elég teátrális módon, hogy mi csak a mentelmi bizottság tagjainak kívánunk beletekintési lehetőséget adni az úgynevezett zárt borítékba. Csak azt az apróságot elfelejti hozzátenni, hogy a jelenleg hatályos szabály ezt csak összeférhetetlenségi eljárás keretében teszi. Mi ezt nyitjuk - pontosan látja Répássy úr -, és azt mondjuk, hogy legyen erre lehetőség a vagyonnyilatkozati eljárás esetén is. Ugye mennyivel más a javaslat értelmezése? De hát ez nem fér össze politikai érdekével, emiatt ezt az apró hamisítást megteszi, hogy felolvas egy olyan részt, amely rész azt a látszatot kelti, mintha a mi javaslatunk valamilyen visszalépést jelentene, miközben az előrelépést jelent, hiszen biztosítani kívánja - azt hiszem, hogy jogosan -, hogy a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárásra is térjen ki ez a lehetőség.

Ki a rosszhiszemű? Én azt gondolom, hogy az a rosszhiszemű, aki most úgy próbál alternatívát fölállítani, hogy vagy a miénket fogadjátok el, vagy, kérem, itt nem lesz semmifajta törvénymódosítás. Kérem, ez nem iterációs eljárás! Ezt diktátumnak nevezik, mi pedig azt gondoljuk, hogy ha egy kétharmados törvényt módosítani akarunk, bármelyiket - ha tetszik, ha nem, ez a közjogi fölállás -, a kétharmados törvények konszenzuskényszert írnak elő. A diktátum nem a kétharmados törvények tárgyköre, azt meg tudják tenni önök a feles törvényeknél; persze ennek a hatását nyilván látni fogja az ország, és tudja a választópolgár is, hogy mi a hatása ennek, de ehhez önöknek megvan az joga. Kétharmados törvényeket nem lehet diktátummal módosítani.

Ezért én azt gondolom, még ma is megvan a lehetősége, ha komoly a szándék, akkor próbáljuk meg azt, hogy egy iterációs eljárásban a két, nem eltérő koncepciót, hanem a két egymást követő munkafázist próbáljuk összehozni. Hogyan lehet például összehozni? Lehet úgy összehozni, ha komoly szándék, hogy a '98-as ügyeket rendezni kívánjuk, hogy módosítsuk a jelenleg hatályos törvényt azon csomag alapján, amelyet korábban Csákabonyi Balázs képviselőtársam is röviden ismertetett, tehát nyissuk meg a törvénynek a lehetőségét, hogy vagyonnyilatkozati eljárás esetében, akivel kapcsolatban fölmerül a probléma, vizsgálható legyen, nyilvánosságra hozható legyen és szankcionálható legyen. Mi ebben partnerek vagyunk, akár ma este, akár jövő hét kedden. És abban is partnerek vagyunk, hogy nézzük meg, elég-e ez a módosítás, vagy tovább kell lépni. Én nem zárom ki, hogy tovább kell lépni; én nem zárom ki azt sem, lehet, hogy tényleg az az út, amit önök mondanak, hogy egy vagyonnyilatkozatban kell a dolgot rendezni. De ezt ma nem lehet megmondani, erre ma nem lehet felelősen válaszolni, hogy az az egyetlen üdvözítő út.

Répássy képviselőtársam legalább olyan jól tudja, mint én, hogy az egyetlen üdvözítő utak korszaka hál' istennek lejárt. Ugye? És azt hiszem, nem jó, ha bárki is magáról azt mondja, hogy enyém az egyetlen. Én nem hiszem azt, hogy a miénk a kizárólagos. Ez egy lehetőség. Lehet, hogy van jobb, de ez nem úgy megy, hogy valaki kijelenti, hogy ez a jó, ez az egyetlen jó, s ha nem fogadjátok el, akkor ti sárosak vagytok, akkor nektek takargatnivalótok van.

Nekem nincs takargatnivalóm, én is kikértem a vagyonnyilatkozatomat, nyilvánosságra hoztam; hozzáteszem, olyan az életem, hogy még családtagom sincs, tehát nincs hová dugdosgatni a dolgokat - én elég tisztán állok a közvélemény előtt. Azt gondolom, egy üvegzsebű képviselő vagyok, annak tekintem magamat, jó lelkiismerettel, szeretek nyugodtan borotválkozni reggel a tükör előtt. Magyarul: én azt gondolom, hogy azok a vádaskodások, azok a tételek, hogy aki nem fogadja el, amit önök mondanak, az hamiskártyás vagy nem tudom, micsoda, ez nem áll meg a lábán. Így nem lehet politizálni!

Politizálni úgy lehet, hogy tényleg leülünk, értelmesen, nem hecckampánynak alávetett módosító javaslatokat teszünk, hanem komolyan végiggondoljuk, mert tudjuk jól - erre meg Keller képviselőtársam mutatott be példákat -, hogy ezek a hecckampányos vagy hirtelen felindulásból elkövetett törvénymódosítások milyen iszonyú károkat okoznak ebben az országban. Nem kellene ezeket programszerűen csinálni, hanem azt gondolom, meg kellene nézni, van-e lehetőség, van-e szándék a jelenleg hatályos törvény kismértékű korrekciójával, akár a mi a javaslatunk, akár Bauer Tamás javaslata alapján ennek elfogadására, és van-e lehetőség arra, hogy például 2001-től - nem tudom, hogyan lehet alakítani - egy más rendszert alakítunk ki.

(20.40)

De kérem, a kettőt úgy összecsúsztatni, hogy ezt most bevezetjük, húztunk egy cezúrát, ami volt, volt, meneküljön mindenki, ezt mi nem fogjuk elfogadni. Mi azt gondoljuk, hogy a két dolgot össze kell hozni és illeszteni.

Tehát a javaslatunk az, hogy gondoljuk meg, hogy a jelenlegi módosító javaslatokból - az MSZP-éből vagy az SZDSZ-éből - befogadható-e valami. Mi nyitottak vagyunk annak a módosító javaslatnak a megvitatására, amelyet önök letettek, és ennek alapján azt gondolom, lehet, hogy időben a kettő úgy összehozható, hogy fél évig ez működik, lezárjuk a közös ügyeinket, és akár 2001. január 1-jétől be lehetne vezetni egy más jellegű olyan javaslatot, amely javaslat egyébként lehet, hogy tényleg nagyobb nyilvánosságot és jobb biztonságot ad. Ez a mi ajánlatunk. Ez a mi javaslatunk. Ha erre van szándék, akkor, azt gondolom, előre tudunk lépni. Másként én ebben kételkedem.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu