DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Azt gondolom, az elhangzott gazdasági hátrányok - bár lehet, hogy a délszláv válság is közrejátszott ebben - egyértelműek, és részben az autópálya hiányával is magyarázhatók. Más képviselőtársaimmal már többször fordultunk e témában a kormányhoz, és minden alkalommal kiderült, hogy az alapvető probléma az a koncessziós szerződés, amely 1994-ben köttetett, és megakadályozza azt, hogy hamarabb hozzá lehessen kezdeni az autópálya-építéshez, mint 2003. Azonban a jogi környezet, főleg a gazdasági környezet - és örömteli tény, hogy a politikai környezet is - az elmúlt időszakban változott.
Tudva azt, hogy a kormány támogatja az autópálya-építéseket, tisztelettel kérjük önöket, próbálják meg gyorsítani ezt a munkát. Ennek reményében fogadjuk el a választ. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés