DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az agrárgazdaság 1999. évi helyzetéről szóló jelentést a bizottság és a parlament megtárgyalta, és egy országgyűlési határozati javaslat született.

Szeretném emlékeztetni képviselőtársaimat, hogy az egész ügy lényege az 1997. évi CXIV. törvényben gyökeredzik, amelynek a 2. §-a kimondja azt, hogy a kormány kialakítja és az Országgyűlés elé terjeszti az agrárpolitika középtávú tervét, valamint a földművelésügyi miniszter útján jelentésben évente beszámol az Országgyűlésnek az agrárgazdaság helyzetéről, a mezőgazdasági termelők jövedelemviszonyairól, a főbb agrárpolitikai célok megvalósulásáról, a tett intézkedésekről, a költségvetési támogatás felhasználásáról. A jelentés elfogadásáról pedig az Országgyűlés a következő évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtását megelőzően határoz. Ezenkívül természetesen ez a törvény részletezi, hogy az agrárgazdaságban mely főbb célkitűzéseknek kell érvényesülniük.

Elsőként megállapíthatjuk azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy súlyos késésben van a miniszter úr és az Országgyűlés e jelentés tárgyalása tekintetében. Hiszen az egész ügynek az a lényege, hogy a következő költségvetés - most ugye, egy kétéves költségvetés - megalapozása céljából áttekintsen egy teljes évi mezőgazdasági folyamatot, elsősorban, szeretném hangsúlyozni, a termelők jövedelempozíciójának változása tekintetében; és amennyiben e tekintetben kedvezőtlen tendenciákat észlel, akkor a következő évi költségvetés számait úgy alakítja, hogy ezek a tendenciák megváltoztathatók legyenek.

Az Agrárgazdasági Tanács a minisztérium jelentése alapján elkészítette saját jelentését a helyzetről, amelyben megállapította, hogy amit a minisztérium letett az asztalra, az a jelentés reális képet fest; szemben azzal, amelyeket hallottunk a miniszter úrtól a bizottsági üléseken, amely szerint az agrárgazdaság minden mutatójában javul a korábbi időszakhoz képest. A közelmúltban bizonyos sajtótájékoztatókon olyan képtelenségről is hallottunk, hogy a mezőgazdasági termelés 30 százalékkal növekedett, és megháromszorozódott a termelők jövedelempozíciója. Ez természetesen az idei évre vonatkozik, hiszen a miniszter úr a bizottsági üléseken már az idei vonatkozó jóslatait is beterjesztette.

Forrás: parlament.hu