HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A képviselő úr kérdése az volt, hogy mit kíván tenni a Szociális Minisztérium ez ügyben. Nem várható el a képviselő úrtól, hogy tájékozott legyen, de a Szociális Minisztérium már megtette ezt a lépést.

Hadd mondjam el azt is, hogy az igazgató úr intézkedése, ami valóban a Veszprémi Napló e hónap 2-ai számában jelent meg, elhamarkodott és téves intézkedés volt, hiszen a képviselő úr állításával ellentétben, nem kell megválnia azoktól a munkatársaktól, akik megváltozott munkaképességűek. Azért volt elhamarkodott ez a lépése, mert e hónap 8-án adtunk tájékoztatást azokról az intézkedésekről, amelyek jövő év január 1-jétől megvédik a megváltozott munkaképességűeket attól a veszélytől, ami tömeges elbocsátással járhatna.

Ezért szeretném egyértelművé tenni, és kérem a képviselő urat, erre az egy mondatomra legyen szíves figyelni: a minimálbér-emelés fedezete a dotáció emelésében benne van. Ha ennek részleteire kíváncsi, szívesen felolvasom ezalatt a 40 másodperc alatt az erre szánt mondanivalómat; nyilván nem lesz elég az idő, de kezdjük el!

Annak érdekében, hogy ilyen munkaadói lépésekre ne kerüljön sor, a módosítás kettős követelményének kellett megfelelnünk: a dotáció növekedése a minimális munkabért el nem érő támogatásban részesülő munkaadók többsége számára a bérköltség növekedésével arányos kompenzációt jelentsen továbbra is, és a célszervezetek várható, 2001. évi költségvetés-növekedését elismerje. Ezért a 2001. évi előirányzat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) a 2000. évi előirányzatot 38 százalékkal haladja meg.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu