DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kérdéseire a következő választ szeretném adni.

Az ön által kérdezett személy, a miniszterelnök úr tanácsadója részére az akkor hatályos BM-rendelet szerint az ORFK Közbiztonsági Főigazgatóság igazgatásrendészeti főosztálya adta ki az engedélyt. Tehát a BM-rendeletben rögzített hatóság adta ki az engedélyt. Itt ebben az esetben, de más esetben sem történt hatáskörelvonás, hiszen a jogszabályban rögzített szerv volt az engedélyező.

Szeretném tájékoztatni önt arról is, hogy a szóban forgó engedélyt október 2-án kapta meg, és november 28-án kérte az engedély visszavonását a kiadó igazgatásrendészeti főosztálytól.

Ami a legfőbb ügyész úr helyettesének hivatali gépjárműveire kért megkülönböztető jelzés engedélyezése tárgyában 2000. október 17-én benyújtott fellebbezés sorsát illeti, szeretném tájékoztatni önt, hogy azt november 7-én a legfőbb ügyész úr visszavonta, így az elsőfokú, a kérelmet elutasító határozat jogerőre emelkedett.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu