BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A záróvita szabályaival összhangban az ajánlás 13., valamint 26., 27. pontjában szereplő módosító javaslatainkat szeretném az önök figyelmébe ajánlani. Ezek a javaslatok olyan koherenciazavarok kiküszöbölésére irányulnak, amelyek az alkotmánnyal és más törvényekkel való ellentmondást jelentik.
A 13. pontban foglalt módosító javaslatom viszonylag egyszerű, de nem súlytalan kérdést tárgyal. Amikor önök, mármint a kormánytöbbség a múlt héten a módosító javaslatokról szavazott, akkor beszavazott a költségvetésbe egy olyan módosító javaslatot, amely a kormánynak adna felhatalmazást a költségvetés előirányzatának módosítására.
(18.20)
Az a jogalkotási törvény - amely, mint tudják, kétharmados törvény - kimondja: csak törvénnyel lehet szabályozni a gazdasági rendre vonatkozólag különösen a központi költségvetést. Ez magyarul azt jelenti, hogy a költségvetés előirányzatai kormányrendelettel nem módosíthatók. Az egységes javaslat 34. pontjában viszont az szerepel, hogy az Országgyűlés felhatalmazza a kormányt, hogy módosítsa a törvény 1. számú melléklete I. számú, Országgyűlés fejezet 8. cím, s a többi, s a többi pontját. A hatályos jogalkotási törvény szerint ilyen felhatalmazást a kormány nem kaphat.
Szeretném ezzel összefüggésben még két dologra fölhívni az önök figyelmét. Az egyik: miért is jutott eszébe a kormánytöbbségnek, hogy felhatalmazást adjon a kormánynak a 2002. évi költségvetés egyik előirányzatának módosítására? Tisztelt Országgyűlés! Ennek egyetlen oka van. Ez a bizonyos előirányzat - nevezetesen az egyszázalékos rendelkezések által létrejött összeg - olyan előirányzata 1997 óta minden évben a költségvetésnek, amely attól függ, hogy az előző évben hogyan rendelkeztek a polgárok. Egészen 2002-ig ez nem okoz gondot, mert minden évben az előző év végére, amikor a költségvetést az Országgyűlés jóváhagyja, már pontosan tudni lehet, hogy egy fél évvel korábban márciusban, az adóbevallások idején hogyan rendelkeztek a polgárok. Ez azért nem okozott eddig gondot, mert Magyarországon évente készítettek költségvetést, és minden törvényünk - így az egyszázalékos törvény is - abból indult ki, hogy Magyarországon évente van költségvetés.
Önök most szakítottak ezzel a demokratikus szabállyal, és két évre hagynak jóvá költségvetést, holott a magyar jogrendbe ez nem fér bele. Most kiderült, hogy van egy olyan törvényünk, az egyszázalékos törvény, amely úgy működik, hogy a következő évi költségvetést úgy kell elkészíteni, hogy az előző évi adóbevallásokban levő egyszázalékos rendelkezésekre építenek. Minthogy önök az éves költségvetés elvével szakítottak, ezért kénytelenek voltak beletenni a költségvetésbe egy olyan szabályt, egy olyan felhatalmazást, amely ellentétes a jogalkotási törvénnyel és az egész magyar jogrenddel.
Szeretném azonban megnyugtatni a kormánypárti képviselőket, hogy a bajt ki lehet küszöbölni. Ugyanis önök rendszeresen azt csinálják, hogy a zárszámadásban módosítják az előző évi meg az adott évi költségvetést. Nincs kétségünk afelől, hogy ezt jövőre is meg fogják csinálni. Tehát önöknek van alkotmányos eszközük is arra, hogy a költségvetés előirányzatát hozzáigazítsák az egyszázalékos rendelkezésekhez. Azt tanácsolom önöknek, hogy éljenek az alkotmányos eszközzel, és ne éljenek az alkotmánysértő eszközzel, vagyis fogadják el a 13. pontban levő módosító javaslatomat. Ennyit az első pontról, amelyről beszélnem kellett.
Van azonban az egységes javaslatnak egy másik helye is, ahol súlyos koherenciazavar áll fönn az államháztartási törvénnyel és a Magyar Köztársaság alkotmányával. Ez pedig az egységes javaslat 102. §-a, amelyet önök Sasvári Szilárd képviselő úr kezdeményezésére a múlt héten elfogadtak. Az ajánlás 26. és 27. pontjaiban szereplő módosító javaslatokban, amelyeket Iványi Gábor és Fodor Gábor képviselő urakkal közösen nyújtottam be, arra teszek javaslatot, hogy ennek a 102. §-nak vagy az egészét, vagy legalábbis a súlyosan alkotmánysértő részeit hagyják el.
Engedjék meg, hogy arra hívjam föl a figyelmet, hogy itt a magyar jogalkotásban ismert két probléma, a tartalmi alkotmányellenesség és az eljárási alkotmányellenesség egyaránt fennáll. Először is szeretnék a tartalmi alkotmányellenesség három vonatkozásáról beszélni. (Folyamatos zaj. - Sasvári Szilárd: Biztos ez?)
Tisztelt Országgyűlés! A legsúlyosabb baj ebben a bizonyos 102. §-ban a (3) bekezdéssel van, amely (3) bekezdésben önök bevezetnek egy diszkriminációt a Magyarországon működő, törvényesen bejegyzett egyházak, illetőleg az egyházakat adományokkal támogatni kívánó polgárok között. Ez a bizonyos (3) bekezdés ugyanis azt mondja ki, hogy szemben az eddigi helyzettel, nem bármely, Magyarországon törvényesen működő egyház jogosult igazolást adni a neki adományt nyújtó polgárnak erről az adományról, amely esetben a polgár az adójából levonhatja ennek az adománynak egy részét, hanem szűkíti azoknak az egyházaknak a körét, amelyek ilyen igazolást adhatnak. Más szóval, különbséget tesz az önök törvényjavaslata, amit önök el kívánnak fogadni, egyház és egyház, polgár és polgár között. (Molnár Róbert: Szekta és egyház között!)
A Magyar Köztársaság alkotmánya ezzel szemben a 60. § (3) bekezdésében kimondja, hogy a Magyar Köztársaságban az egyház az államtól elválasztva működik. A Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának 4/1993. (II.12.) határozata az alkotmány eme pontjára hivatkozva azt is kimondja, hogy "az államnak az egyházakat egyenlőkként kell kezelnie." (Sasvári Szilárd: Úgy is van!) Azt is kimondja ugyanez az alkotmánybírósági határozat, hogy az államnak vallási kérdésekben semlegesnek kell lennie. (Sasvári Szilárd: Semleges is! Mi a baj?) Hasonlóképpen a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 3. §-ának (1) bekezdése úgy szól - kétharmados törvényről, annak idején úgy nevezték a törvényt megalkotók: alkotmányerejű törvényről van szó -, hogy "vallása, meggyőződése és azok kinyilvánítása, illetve gyakorlása miatt senkit semmilyen hátrány nem érhet és semmiféle előny nem illet meg".
Tisztelt Országgyűlés! Teljesen nyilvánvaló, hogy az a rendelkezés, amelyet önök be kívánnak iktatni a Magyar Köztársaság költségvetésén keresztül az egyház-finanszírozási törvénybe, ellentétes az idézett alkotmányos rendelkezésekkel és azok alkotmánybírósági értelmezésével, vagyis nyilvánvalóan alkotmányellenes. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Obstruál az SZDSZ! - Taps a kormánypártok soraiból.)
Tisztelt Országgyűlés! Van ennek a 102. §-ban szereplő törvénymódosításnak egy másik nyilvánvalóan alkotmányellenes pontja is, a (6) bekezdése, amelyik azt tartalmazza, hogy az egyházaknak nyújtott adományokról készülő nyilvántartásba bárki betekinthet. Ez a rendelkezés, amely a Sasvári-féle módosító javaslattal kerül be a törvénybe, ellentétes a személyes adatok fölötti rendelkezés elvével (Sasvári Szilárd: Nem igaz!), ellentétes a szabadon választott Magyar Országgyűlés tízéves gyakorlatával, amely a szenzitív adatokat, így az egyházaknak nyújtott támogatásra vonatkozó adatokat nem teszi nyilvánossá.
Harmadszor: ennek a 102. §-nak az a rendelkezése, hogy szűkíti azoknak a polgároknak körét, akik az egyháznak nyújtott adományokat leírhatják az adójukból, ellentétes az államháztartási törvény 10. § (4) bekezdésével, amely - mint valamennyien tudjuk - azt mondja ki, hogy november 15-e után, tehát a hatálybalépést 45 nappal megelőző határidő letelte után adótörvényeket nem lehet olyan módon módosítani, hogy az az adózókra nézve hátrányos lehet. Az a rendelkezés, amelyet most kívánnak önök a költségvetésben megszavazni, nyilvánvalóan hátrányosan érinti mindazokat az adózókat, akik olyan egyháznak kívánnak adományt nyújtani, amelyik nem esik bele a Sasvári képviselő úr és a Fidesz és a Kisgazdapárt által kedvezményezettnek tekintett egyházak körébe. (Molnár Róbert: Legalább kimutattátok a fogatok fehérjét!)
(18.30)
Ez az a három pont, tisztelt képviselőtársam, ahol tartalmilag nyilvánvalóan alkotmányellenes az egységes javaslat 102. §-a.
Van azonban egy további probléma ezzel a 102. §-sal, tisztelt Országgyűlés. (Moraj a kormánypárti padsorokban.) Ennek a javaslatnak, amelyet önök el kívánnak fogadtatni, a (7) bekezdése azt tárgyalja (Pokorni Zoltán: Hol van az új frakcióvezető az SZDSZ-ből?), hogy mi tekintendő az egyházak vállalkozási és gazdálkodási tevékenységének (Sasvári Szilárd az elnökhöz: Adjunk már neki vacsorát!), és mi nem tekintendő.
Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy van egy kétharmados törvényünk a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról, és ennek a törvénynek a 18. § (3) bekezdése ugyanezt a kérdést szabályozza, vagyis azt a kérdést, hogy mi tekintendő az egyházak gazdálkodási-vállalkozási tevékenységének. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Idő! Idő!)
Egy évvel ezelőtt az Alkotmánybíróság megtanította önöket arra, hogy amit egyszer egy kétharmados törvény szabályoz, azt nem lehet egy feles törvénnyel eltérő módon újraszabályozni. A Sasvári képviselő úr javaslatára önök által elfogadott szabályozás a gazdálkodási-vállalkozási tevékenységből kieső körbe bevon olyan tevékenységeket, például az egyház által működtetett üdülőt, sporttevékenységet, eszközértékesítést, amit a hatályos kétharmados törvény nem tekint ilyen tevékenységnek. Ez tehát egy újabb pont, ahol az önök javaslata alkotmánysértő, mert feles törvénnyel kétharmados törvényt kíván módosítani.
Végezetül van itt még egy eljárási szabálytalanság (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Végezetül?), egy igen súlyos eljárási szabálytalanság, mégpedig az a módszer, ahogy önök ezt a törvényjavaslatot, ezt a módosítást egyáltalán benyújtották az Országgyűlésnek.
Tisztelt Országgyűlés! Itt van a kezemben Orbán Viktor miniszterelnök úr aláírásával a kormány őszi ülésszakra vonatkozó jogalkotási terve. Ha jól emlékszem, ezt júniusban nyújtotta be a miniszterelnök úr. E jogalkotási terv 19. pontjában szerepelt októberi benyújtással "Az egyházak finanszírozásával összefüggő egyes törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat". A kormány mindmáig nem nyújtotta be ezt a törvényjavaslatot, holott a jogalkotási terv ezt tartalmazta, hanem ehelyett december 5-én Sasvári képviselő úr egy olyan kapcsolódó módosító indítványt nyújtott be... (Az elnök csenget.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés