DR. FÓNAGY JÁNOS közlekedési és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! Elöljáróban meg kell nyugtatnom a csepelieket, hogy ilyen aggályra nincs okuk, és ilyen kimenetre nem számítunk. Szeretném előrebocsátani azt az önök által is jól ismert tényt, hogy a Budapesti Közlekedési Vállalat fővárosi tulajdonban van, éppen ezért a válaszomat is a fővárostól az ön kérdésére kért válasz alapján adom meg.
Az elmúlt négy évben a HÉV-vonal rekonstrukciója, ahogy ön is említette, megtörtént. Ismeretes ugyanakkor, hogy a Fővárosi Önkormányzat a IX. kerületi önkormányzattal korábban megvizsgáltatta annak a lehetőségét, hogy a HÉV helyett esetleg villamost, gyorsvillamost közlekedtessenek a Soroksári úton, azonban erről nem született döntés. Vizsgálatot végeztek arra vonatkozóan is, hogy a térség távlati közlekedésfejlesztési tervéhez illeszkedően megoldható-e a pálya felszín alá süllyesztése. A közművek miatt, ahogy a kérdésben is szerepelt, ennek jelentősek a költségei, amit képviselőtársam is 15 milliárd körülire taksált, s úgy gondolom, ennek reális lehetősége nincs.
Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a Nemzeti Színház átadása után, a terület további beépítésével összhangban, városképi szempontból mérlegelhető a HÉV jövőbeni sorsa, természetesen szem előtt tartva Csepel tömegközlekedési kapcsolatait. Erről a döntést a Fővárosi Közgyűlésnek kell meghoznia, azonban e helyről is szeretném deklarálni, hogy a kormányzat részéről mindenfajta lehetőség vizsgálatában készek vagyunk részt venni. A döntés tehát csak többoldalú egyeztetéssel születhet meg, nem kell attól tartaniuk a csepelieknek, hogy a Nagykörútra nehezebben juthatnak ki.
A témához hozzá szeretném tenni, ha (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a főváros végre megépíti a Lágymányosi hídon hosszú évek óta hiányzó villamospályákat, úgy Buda felé is javulnak a közlekedési lehetőségek.
Köszönöm szépen. Elnézést kérek. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés