DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Államtitkár Úr! Mindenekelőtt engedje meg, hogy kihasználva az alkalmat gratuláljak a kinevezéséhez, mind a magam, mind a mindkettőnknek annyira kedves kunsági nemzetrész nevében.

A kérdésem pedig arra irányul, hogy egyre több panasz érkezik hozzám a szerződésekből adódó kifizetési kötelezettségek elmulasztása miatt. A panasz lényege az, hogy főként a kisvállalkozók rendszeresen késve kapják meg a járandóságukat lejárt számláik után. Az érintett cég ilyenkor nekem a leigazolási eljárás hosszadalmasságára hivatkozik, a panaszosoknak pedig önkényesen későbbi időpontokra ígéri a kifizetés teljesítését.

Szerintem nem elfogadható, hogy a nem tőkeerős kisvállalkozások hitelezzenek a nagyoknak, hiszen láttuk a Mizo esetében is, hogy a beszállítók kiszolgáltatottak, hiszen nehéz pótolni egy nagy cég megrendeléseit, és ezzel azok gyakran visszaélnek.

A jelenség azonban sajnos általánosabb. Legutóbb választókerületem két településén is arról panaszkodtak a vezetők, hogy a Kincstár késlekedik a kifizetésekkel: így például Vereb község esetében az iskolaépítéshez igényelt céltámogatás késett annyira, hogy áthidaló hitelre szorultak, Bicske pedig május óta hiába várja az elnyert környezetvédelmi, vagyis KAC-összeget az igazoltan elvégzett, ÁSZ által már ellenőrzött csatornázási munkákra, és ez 90 millió forintos hiányt okozott a költségvetésében. S ahogy látom, az idén már nem is igen érkezhet meg ez a pénz. Ez esetben is kölcsönt kellett felvenni, és a kamatokkal növekvő hiányt maguk előtt görgetik, miközben a lakosság rossz gazdálkodással vádolja az önkormányzatot.

A kérdésem az, hogy lát-e módot az államtitkár úr, dezignált miniszter úr arra, hogy a szerződési fegyelem betartassék.

Forrás: parlament.hu