DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Én két konkrét ügyet említettem; erre kitérő választ adott az államtitkár úr. Bízom abban, hogy a szakmai tisztessége tartotta távol a miniszter asszonyt ettől a kellemetlen epizódtól, és lehet, hogy ennek köszönhető a népszerűségi listán elfoglalt helye, míg önt ezek a válaszok nem hiszem, hogy az első húsz közé emelnék, még akkor sem, ha szekundákról és visszamutogatásról beszél.

Ha ez a lelkiismeret működik, akkor ennek bizonyságát adhatná a kormány, hogy ilyen ügyekben az Igazságügyi Minisztérium szakembereire is hallgat, akik időnként ha halkan is, de az ilyen jellegű törvénysértésekre felhívják a figyelmet. Jó lenne, államtitkár úr, ha ezt a jövőre nézve mint követendő gyakorlatot fogadnák el, és nem szívesen mutogatnék vissza majd a tavaszi időszakban arra, hogy esetlegesen az Alkotmánybíróság az ilyen és ehhez hasonló ügyek kapcsán milyen döntéseket és hogyan hozott meg.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu