ELNÖK: Köszönöm. Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket, hogy az alkotmány 20. §-ának (6) bekezdése értelmében az egyes módosító javaslatok és a törvényjavaslat elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e azokat az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokat, amelyeknek nem kérték külön a szavazását. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 213 igen, 135 nem szavazattal, 12 tartózkodással nem fogadta el, hiszen nincs meg a kétharmad.
Tisztelt Országgyűlés! Most azokról az indítványokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet. Az ajánlás 2. és a kiegészítő ajánlás 1. pontjai alternatívát tartalmaznak a törvényjavaslat átfogó módosítására.
(19.40)
Az ajánlás 2. és a kiegészítő ajánlás 1. pontjai alternatívát tartalmaznak a törvényjavaslat átfogó módosítására. Az ajánlás 2. pontjában lévő javaslat egy új mellékletet is tartalmaz. Mindkét indítvány a vagyonnyilatkozat kezelésével, felnyitásával kapcsolatos szabályokat módosítja, és szankciókat tartalmaz.
Felhívom figyelmüket, hogy bármelyik javaslat elfogadása kizárja a kiegészítő ajánlás 2., 4., 8., 9., illetve a kiegészítő ajánlás 3., 5., 6., 7., 11., 12. pontjaiban lévő alternatívát, és az ajánlás 7. és 10., valamint a 8. pontjában lévő alternatívát.
Először Csákabonyi Balázs és Tóth András javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 1. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 124 igen, 217 nem, 26 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Csákabonyi Balázs és más képviselők javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 2. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 124 igen, 216 nem, 27 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 7. és 10. pontjaiban Géczi József Alajos a törvényjavaslat 1. §-ában a törvény 19. § (1) bekezdése módosítását kezdeményezi. Ebben a hozzátartozói nyilatkozatok, illetőleg a változásbejelentés szabályai találhatók. Ennek alternatívája található az ajánlás 8. pontjában, melyet Hack Péter és Hankó Faragó Miklós terjesztett elő.
Először Géczi József Alajos javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 7. és 10. pontjai szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen, 216 nem, 7 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Hack Péter és Hankó Faragó Miklós javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 8. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 145 igen, 214 nem, 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 2., 4., 8., 9., illetőleg a kiegészítő ajánlás 3., 5., 6., 7., 11., 12. pontjaiban alternatíva található a törvényjavaslat 2. §-ának módosítására. Mindkét indítvány a mulasztások esetén alkalmazandó hátrányos jogkövetkezményeket tartalmazza.
Először Tóth András javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 2., 4., 8. és 9. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 125 igen, 217 nem, 25 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Wiener György javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő ajánlás 3., 5., 6., 7., 11. és 12. pontjai alapján, mely a vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárást a Legfelsőbb Bíróságra bízná. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 122 igen, 218 nem, 25 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 10., 13., 14. és 15. pontjaiban Bauer Tamás a törvényjavaslat 2. §-ában a hatályos szabályozáshoz kíván visszatérni, elfogadva az évenkénti vagyonnyilatkozatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 136 igen, 219 nem, 11 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 13. és 14. pontjai egymás mellett is elfogadható megoldásokat tartalmaznak a törvényjavaslat 4. § (1) bekezdésében. Mindkét indítvány a törvényjavaslat hatályba léptetését, illetőleg egyes rendelkezések hatályon kívül helyezését tartalmazó szabályokat változtatja meg.
Először Hack Péter és Hankó Faragó Miklós javaslatát teszem fel szavazásra a 13. pont szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 140 igen, 217 nem, 10 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most Géczi József Alajos javaslatát teszem fel szavazásra az ajánlás 14. pontja szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 141 igen, 218 nem, 7 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 15. pontjában Varga István a törvényjavaslat 4. §-át egy új bekezdéssel kívánja kiegészíteni. Az indítvány szerint a mentelmi bizottság minden képviselő korábban benyújtott vagyonnyilatkozatát megvizsgálja, és az újakkal összeveti, megállapítja a személyi sorrendet. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 133 igen, 222 nem, 10 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 16. pontjában Rubovszky György, továbbá Hack Péter és Hankó Faragó Miklós a törvényjavaslat 4. § (3) bekezdése elhagyását kezdeményezik. Az alaprendelkezés szerint a törvény hatálybalépését megelőzően benyújtott vagyonnyilatkozatokat minden képviselő részére a hatálybalépés után 10 napon belül vissza kell adni, és ezzel a képviselő szabadon rendelkezik. A javaslatot a bizottságok és az előterjesztő egyaránt támogatja, de az SZDSZ képviselőcsoportja külön szavazást kért róla. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 342 igen, 13 nem, 10 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 18. pontjában Varga István a törvényjavaslat melléklete A része I. ingatlanfejezete 1/b) alpontját pontosítja. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 137 igen, 218 nem, 8 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 20. pontjában Varga István a törvényjavaslat melléklete A része I. ingatlanfejezete 1/i) alpontját pontosítja. Lényege: az ingatlannak ne a becsült, hanem a szerzéskori forgalmi értéke szerepeljen a mellékletben. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 36 igen, 322 nem, 9 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem határoztunk. (Nem érkezik jelzés.) Nincs ilyen.
Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat zárószavazására 2001 februárjában kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Mivel az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényjavaslat zárószavazására a mai napon nem került sor, a Házszabály módosítását kezdeményező H/3455. számú előterjesztés szavazására, a tartalmi összefüggésekre figyelemmel 2001 februárjában kerül majd sor.
Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat. Soron következik az agrárgazdaság 1999. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala.
(19.50)
A mezőgazdasági bizottság előterjesztését H/3507. számon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy a múlt heti ülésen az előterjesztői zárszó már elhangzott.
Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatal következik. Az előterjesztéshez összesen három módosító javaslat érkezett, ezek közül a 2. és 3. pontok összetartozóak.
Az 1. pontban Pásztohy András és mások az országgyűlési határozati javaslat helyébe új rendelkezést javasolnak. Ebben azt kívánják megállapítani, hogy nem teljesültek a törvényben előírt célkitűzések és elemzik ennek hatását. A gazdasági bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 201 nem ellenében, 3 tartózkodással nem fogadta el.
Az ajánlás 2. és 3. pontjaiban Pásztohy András és mások az országgyűlési határozati javaslat 3. pontja helyébe új rendelkezést javasolnak és egy új 4. ponttal egészítik ki az előterjesztést. Ezekben a kormányt kötelezik az agrárpolitika középtávú tervének az Országgyűlés elé terjesztésére és átmeneti intézkedésre tesznek javaslatot. A gazdasági bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 203 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Mivel az Országgyűlés nem fogadott el módosító javaslatot, az elfogadott napirendi ajánlásnak megfelelően most sor kerülhet a zárószavazásra is. Megkérdezem Pokol Béla urat, az alkotmányügyi bizottság elnökét, látja-e ennek akadályát. (Dr. Pokol Béla nemet int.) Elnök úr nem látja akadályát.
Tisztelt Országgyűlés! Most a zárószavazás következne, ha ügyrendi kérdésben nem jelentkezne Wekler Ferenc képviselő úr. (Dr. Wekler Ferenc jelzi, hogy nem kért szót.) Igen, téves. Jöhet mégiscsak a zárószavazás.
Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály vonatkozó rendelkezése értelmében megkérdezem Torgyán József miniszter urat, hogy támogatja-e a kormány az előterjesztés elfogadását.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés