ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést ezek után: elfogadja-e az agrárgazdaság 1999. évi helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot? Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés 203 igen szavazattal, 154 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett az országgyűlési határozati javaslatot elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik az országgyűlési képviselők vagyoni helyzetét vizsgáló bizottság felállításáról szóló országgyűlési határozati javaslat zárószavazása. Torgyán József képviselő úr önálló indítványát H/3389. számon, az egységes javaslatot pedig H/3389/14. számon kapták kézhez.

Tisztelt Országgyűlés! Mivel az egységes javaslathoz nem érkezett módosító javaslat, most a zárószavazásra kerül sor. Előtte azonban tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy Tóth András képviselő úr - MSZP, országos lista - beadványt intézett az alkotmányügyi bizottsághoz annak érdekében, hogy a bizottság mai ülésén vizsgálja meg, hogy fennáll-e az általa ismertetett koherenciazavar. A bizottság érdemben megtárgyalta a beadványt, azt elutasította, így most a zárószavazás következik.

A Házszabály vonatkozó rendelkezése értelmében megadom a szót Bogár László államtitkár úrnak, aki a kormány álláspontját ismerteti röviden.

Forrás: parlament.hu