KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az elnök úr úgy vezette fel, hogy most a vita a koherenciazavart kiküszöbölő módosító javaslatokról folyik. Ki kell ábrándítsam az elnök urat, ugyanis számos olyan módosító javaslat jelent meg most itt a záróvitában, amely nem koherenciazavart küszöböl ki. Ezt fontos rögzíteni. (Dr. Avarkeszi Dezső: Így van!) Én három olyan módosító javaslatról szeretnék szólni, amit ilyennek tartok, és nemcsak én tartom ilyennek, hanem a költségvetési bizottsági vitában lefolytatottak alapján is meg tudom ezt erősíteni. Az ajánlás 40., 43. pontjához és a kiegészítő ajánlás 8/2. pontjához szeretnék hozzászólni. Mind a három módosító javaslat nem koherenciazavart kiküszöbölő.
Az ajánlás 40. pontja különösen érdekes. Szeretném felhívni, különösen a kormánypárti képviselők figyelmét arra, hogy ez a javaslat - amennyiben elfogadásra kerül - az államháztartási törvényt tételesen sérteni fogja, hiszen a jövő évi adótörvényeket az államháztartási törvény előírása szerint ki kell hirdetni meghatározott határidőre, november 15-re.
Most pedig mit olvashatunk ebben a módosító javaslatban? Amit a költségvetési bizottság kormánypárti többsége nyújtott be, hogy a már november közepén kihirdetett 2000. évi CXIII. törvény meghatározott szakaszát módosítani kívánja az Országgyűlés. Mikor lesz ez kihirdetve - kérdezem én - november 15-ig, tisztelt képviselőtársaim? Ha pedig nem lesz kihirdetve, akkor azt gondolom, hogy egyértelműen tételesen bizonyítható a törvénysértés.
A másik, amit ezzel kapcsolatban szeretnék mondani, hogy ha már hozzányúltak az adótörvényekhez, akkor illő lett volna olyan formában is módosító indítványt benyújtani a költségvetési bizottságnak, hogy azt a korrupciógyanús ügyet, amelyet itt már a Házban a zárószavazás során megjelenítettünk, igyekezzen kiküszöbölni. Miről van szó, tisztelt képviselőtársaim? (Moraj és közbeszólások a Független Kisgazdapárt soraiban.)
(18.40)
Arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy az adótörvények zárószavazásakor felhívtuk a figyelmet arra, hogy a költségvetési intézmények esetében '95. január 1-jéig visszamenőleg el kívánják engedni a mai napig felhalmozott adótartozásokat.
Áder János házelnök úr rendkívüli házbizottsági ülést hívott össze. Ezen a rendkívüli házbizottsági ülésen kiderült, hogy amikor a képviselőknek már a birtokában volt a törvényjavaslat, amelyben szerepelt ez a visszamenőleg öt évre történő áfatartozás-elengedés, akkor az államigazgatás vezető köztisztviselői arról levelezgettek egymással, hogy meghatározott, általuk kiválasztott ügyvédi irodákat megbízási szerződéssel kell ellátni. Méghozzá ezt nagyon gyorsan kell megtenni, s minél előbb olyan szerződést kell kötni, hogy lehetőleg nagy összegű számla kibocsátására is sor kerülhessen a szerződés aláírását követő 8 napon belül.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha már egyszer a költségvetési bizottság hozzányúl az adótörvényekhez, legalább annyit megtett volna, hogy ezt a bizony korrupciógyanús ügyet megpróbálta volna kezelni. Nevezetesen arról van szó, hogy ezeknek az ügyvédi irodáknak ne legyen lehetőség kifizetni azt a meghatározott megbízási díjat, ami több tíz millió forint, s ami csak azért jár nekik, mert az Országgyűlés visszamenőlegesen hozott egy döntést az adótartozás elengedéséről.
A harmadik, amit az ajánlás 40. pontjában mindenképpen meg kell fogalmazni, hogy ha már hozzányúlnak az adótörvényekhez, a privatizációs törvényt mindenképpen módosítani kellett volna. Ma délután a költségvetési bizottsági ülésen erről nagy vita volt, Szekeres elnök úr már szólt erről a kérdésről.
Tisztelt Képviselőtársaim! Itt nem arról van szó, hogy a kormány majd él vagy nem a törvény biztosította lehetőséggel, nevezetesen hogy a saját belátása szerint fogja majd értékesíteni a volt állami gazdaságokat, hanem arról van szó, hogy meg kell akadályoznunk azt, hogy a kormány jövő héten másképp gondolkozzon. Mert a múlt héten a MIÉP felvetésére a miniszterelnök úr mondott egy választ, gyanítom: azért, hogy a mai zárószavazáshoz megnyerje a MIÉP támogatását; ma mondott egy másik választ. Most meglesz a zárószavazás - lehet, hogy a MIÉP támogatja a költségvetést -; a jövő héten mond egy harmadik választ a miniszterelnök úr. (Csurka István közbeszólása.) Honnan lehet tudni, hogy akkor most mi a kormány szándéka a volt állami gazdaságok sorsát illetően? Tehát azt gondolom, igenis indokolt lenne, sőt szükséges lenne a privatizációs törvényt annak megfelelően módosítani, ahogy azt most, az interpellációs kérdések során a miniszterelnök úr elmondta nekünk. Ez az ajánlás 40. pontja kapcsán a véleményem.
A 43. pont szintén tanulságos. Tudjuk, hogy a kormányzat a vállalkozásokat - persze píár módon - segítette; mindenütt azt mondták, hogy jelentős adótámogatásokat vehetnek igénybe a vállalkozások. De ha valaki megnézi a 43. módosító javaslatot, akkor eszébe juthat az adótörvények kapcsán elhangzott hozzászólásunk. Hiszen azt is látni kell, hogy a reprezentációs költségeket január 1-jétől járulékoltatja, egészségügyi hozzájárulást kell majd utánuk fizetni; kivéve, és itt jön a 43. módosító javaslat - nem akarom felolvasni -, amely azt mondja: az Országgyűlés elnöke, a miniszterelnök, a külügyminiszter reprezentációs kiadásait nem kell járulékoltatni. (Hangok a Fidesz padsoraiból: Húúú!) Egyszerűen felháborító, hogy saját magukat kiemelik, most, az utolsó pillanatban, amikor módosító indítványt már nem lehet benyújtani! Mert például miért nem lehet akkor az Alkotmánybíróság elnökét ide beemelni? Miért nem lehet más közjogi méltóságokat ide beemelni? Erre választ kellene adni!
Ez is bizonyítja azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez nem koherenciazavart kiküszöbölő javaslat, hanem egy nagyon szűk körű, a közjogi méltóságoknak juttatott, diszkriminatív támogatás. (Folyamatos zaj.) Azt gondolom, meg kellene őrizni az Országgyűlés tekintélyét, és ezt a javaslatot nem lenne szabad elfogadni. Ha elfogadják, nyugodtan sétáljanak majd el a vállalkozókhoz, és elmondhatják nekik: nektek kell fizetni járulékot a repiköltség után - nekünk, mármint néhány embernek, nem kell.
Ami a 8/2. költségvetési bizottsági módosító javaslatot illeti, tisztelt képviselőtársaim, ez is mélyen elgondolkodtató. Az utolsó pillanatban, most, egy órával ezelőtt fogadta el a költségvetési bizottság ezt a javaslatot, amely tulajdonképpen kiegészíti a nem állami felsőoktatási intézményekkel kapcsolatos támogatási rendszert, bővíti a kört. Igen ám, csak ezt nagyon diszkriminatívan teszi!
Arról van szó, tisztelt képviselőtársaim, hogy az egyházi felsőfokú intézmények gyakorlóiskolái abban az esetben, ha azokat egyházi jogi személyek tartják fenn, kiegészítő támogatásra jogosultak. Ez rendjén van. De mi van akkor, tisztelt képviselőtársaim, ha egy egyházi felsőfokú oktatási intézménynek olyan gyakorlóiskolája van - mert van ilyen -, amelyik nem egyházi jogi személy fenntartása alatt működik, hanem mondjuk, alapítvány vagy önkormányzat tartja fenn? Miért kell olyan kedvezőtlen helyzetbe hozni azokat az egyházi felsőfokú... (Közbeszólás a Kisgazdapárt padsoraiból: Mert a Demszky romosan adta át! - Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.) Ne a Demszkyről beszéljen, képviselőtársam! Tehát miért kell hátrányos helyzetbe hozni azokat az egyházi felsőoktatási intézményeket, amelyeknek nincsen egyházi jogi személyiséggel bíró gyakorlóiskolája? Azt gondolom, ez a diszkrimináció éppen az egyházi felsőoktatási intézmények érdekében sem fogadható el. Ilyen diszkriminációt nem tehetnek!
A költségvetési bizottságban javasoltuk, hogy fogalmazzunk meg egy módosító javaslatot, és terjesszük ki a támogatást mindazon gyakorlóiskolákra, amelyek legyenek egyháziak, alapítványiak, bármilyen jogi személyiséggel bírjanak. Azt mondták a kormánypárti képviselők, hogy erre nincs idő, haza kell utazni. Felháborító, tisztelt képviselőtársaim (Moraj a Fidesz padsoraiból.), hogy amikor az utolsó pillanatban benyújtanak egy javaslatot, ahhoz nem lehet módosító javaslatot tenni (Dr. Répássy Róbert: Nyugtatót!), és ha éppen az egyházi felsőoktatási intézmények diszkriminálásával kapcsolatban szeretnénk egy korrekciót (Dr. Répássy Róbert: Sminket!) benyújtani, akkor ezt a kormánypárti többség egyszerűen megakadályozza!
Ez sajnálatos dolog, és azt mondom, hogy inkább meg kellene fontolni, hogy egy rövid szünet után valóban egy módosító javaslatot (Közbeszólások a Fidesz padsoraiból, többek között: Megvolt a rövid szünet!) nyújtsunk be. Van időnk, tisztelt képviselőtársaim! (Moraj a Fidesz padsoraiból.) Azt gondolom, két évig ettől fognak szenvedni azok a felsőoktatási intézmények, amelyeknek nincsen megfelelő gyakorlóiskolája. Két évre döntjük most el ezeknek a sorsát - ezt mi nem tehetjük meg! Éppen ezért azt gondolom, hogy az előterjesztő - itt van a miniszterelnök úr - mérlegelje mindazt, amit mondtam, és kérje meg a költségvetési bizottság kormánypárti tagjait, hogy nyújtsanak be egy olyan módosító javaslatot és azt fogadjuk el, amelyik ezt kiterjeszti és a differenciálást megszünteti.
Köszönöm szépen, ebben a vitaszakaszban, elnök úr, ennyit kívántam elmondani, mert van egy következő vitaszakasz is. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Moraj a Fidesz és a Kisgazdapárt padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés