KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ebben a vitaszakaszban a 48/2. módosító javaslathoz és a 63/1-eshez szeretnék nagyon röviden hozzászólni. Mit látunk ebben a módosító javaslatban? Azt látjuk, hogy az Arany János tehetséggondozó programhoz jelentős, 174 millió forintos többlettámogatásra van szükség.
A költségvetési bizottságban szintén hosszú vitát folytattunk, és világossá vált, hogy ez nem koherenciazavar kiküszöbölése, hanem ez a kormány nagyon rossz tervezőmunkájának eredménye. Tulajdonképpen mostanra tudták kiszámolni azt, hogy mekkora forrásra van szükség.
Azt gondolom, hogy itt sem kellett volna megállni, az Arany János tehetséggondozó program előirányzatánál, mert tudjuk, hogy ugyanolyan rosszul van kiszámolva a jövő évi nyugdíj, ugyanolyan rosszul van kiszámolva a jövő évi családtámogatási rendszer, ugyanolyan rosszul van kiszámolva az önkormányzatok támogatása. Azt gondolom tehát, hogy most indokolt lett volna a költségvetés megalapozottságát javítani nemcsak az Arany János tehetséggondozó program előirányzatának bővítésével, hanem más egyéb, társadalmilag nagyon fontos előirányzatokkal is.
Azt gondolom, hogy ez a módosító javaslat is mutatja világosan, hogy ez a költségvetés megalapozatlan lesz, és azt is mutatja, hogy a kormányzat nemhogy két évre nem tud tervezni, hanem fél évre sem tud megfelelően tervezni, és nem tudja belőni világosan, nem tudja egyértelműen meghatározni azokat az előirányzatokat, amelyeket két évre próbál előirányozni.
Mindössze tehát annyit kívántam mondani, hogy ezzel a módosító javaslattal bizonyítja a kormányzat azt, hogy megalapozatlan a jövő évi és az azt követő évi, a kétéves költségvetés. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Tirts Tamás: Rövid volt!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés