DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ön pontatlanul idézett egy adatot, hogy mindig elutasító a válasz. Szeretném tájékoztatni önt és a tisztelt Házat, hogy 2000. július 1-je és 2000. október 25-e között a Fővárosi Közigazgatási Hivatal 230 ilyen ügyet bírált el, amelynek során 152 esetben engedélyező határozatot hozott, és 78 esetben volt elutasító a határozat. Tehát döntő többségben vagy az esetek nagy többségében engedélyezte a külföldiek ingatlanszerzését.
Ami pedig ezt a jogi helyzetet illeti, engedje meg nekem, hogy elmondjam, hogy ezt a helyzetet a 7/1996. (I.8.) számú kormányrendelet hozta létre, hiszen úgy, ahogy ön is mondta, ez az 1. § (4) bekezdés mérlegelési jogkört biztosít a hivatalvezető részére. Ez önmagában nem is okozna gondot, de a mérlegelési szempontokat nem határozza meg ez a jogszabály. Tehát arról van szó, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője és minden közigazgatási hivatal vezetője egyébként úgy hoz határozatot, hogy a jogszabály - amely egyébként 1996-ban született - a mérlegelési szempontokat nem határozza meg.
Ami pedig azt illeti, hogy 1999-ben a közigazgatási hivatalok 1640 határozatát támadták meg bíróság előtt, tehát egy közigazgatási hivatalra átlagosan 85, bíróság előtt megtámadott határozat jutott, szeretném felhívni a figyelmét, hogy a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője által hozott határozatokat két esetben támadták meg a bíróság előtt, illetőleg a bíróságok két esetben hoztak olyan végzést, amit ön említ.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés