ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, azokat a tényeket szeretném elmondani önnek, amelyek a tudomásomra jutottak.
Először is a Magyar Nemzeti Bank az érintett vezérigazgató valóban létező személyiségi jogaira hivatkozva sem a tulajdonosnak, sem a felügyelőbizottságnak erről az egész összegről - amely nem sikerdíj, hanem végkielégítés, mindjárt visszatérek erre - semmilyen tájékoztatást nem adott, tehát hivatalos tudomásom az ügyről nincsen. Én is a sajtóból tudom.
Másodsorban valójában nem sikerdíjról van szó, hanem a rendelkezésemre álló adatok alapján azt tudom mondani önnek, hogy egy olyan összegről, amelyet a szerződés megkötésekor előre már írásban rögzítettek, tehát semmi köze nincsen ahhoz, hogy egyébként a szóban forgó vezérigazgató sikeresen dolgozott-e vagy nem dolgozott sikeresen, mert ez neki az első pillanatban már kikötött béren és teljes költségtérítésen felül jár. Tehát nem érdemes azon vitatkozni, hogy van-e összefüggés a működésének eredményessége és a pénz kifizetése között vagy nem, mert semmilyen összefüggés nincs. Ez ügyben a szerződés elég világosan beszél.
Ez egy olyan ügy, tisztelt képviselő úr, amelyet elég szomorúnak tartok és helytelennek is. Én személy szerint sem és a kormány sem sajnálja azt, ha Magyarországon emberek képesek arra, hogy tehetségük, szorgalmuk és munkájuk eredményeképpen akár sokszorosát is keressék annak, mint amit a közvélemény átlagos bérként fogad el. Sőt, azt szeretnénk, ha minél több olyan ember lenne, aki a szorgalmának, munkájának és tehetségének köszönhetően, az átlagot messze meghaladó mértékű teljesítményért átlagot messze meghaladó mértékű jövedelemmel rendelkezne.
Itt erős a kétség, hogy valójában nem erről van szó. A hatalom azonban a konkrét ügyben nincs a kormány kezében, a jegybank teljesen független; még tájékoztatást sem kaptunk, mert nem kötelező kapnunk ebben az ügyben. Önöknek viszont van hatalma, a parlament egy ilyen vizsgálóbizottságot működtet: arra kérem önöket, hogy használják ki az ebben rejlő lehetőséget, és hozzák működésbe az államgépezet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) összes olyan elemét, amelyet én miniszterelnökként most nem tudok működésbe hozni. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés