VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A klub valóban kiemelten fontos intézménye hazánk kulturális és tudományos életének. A TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulata, amely a legrégebbi, 1841-től működő hazai civil mozgalom, jelenleg is az ország legnagyobb, kiemelten közhasznú egyesülete.
A rendszerváltás körüli zavaros tulajdonviszonyokat kihasználva '90-ben, a Magyar Honvédelmi Szövetség jogutód nélküli megszüntetését követően, az MHSZ vagyonának elszámolásával megbízott utolsó MHSZ-főtitkár hozzájárulásával az ingatlan tulajdoni lapjára két korábbi MHSZ-tagszervezetet jegyeztek be a tulajdonosok. Úgy vélem, a bejegyzés ilyen formában való megtörténte nem lehet egészen a véletlen műve. Különös tekintettel arra, hogy ha tudjuk, hogy a bejegyzésre 1990. szeptember 14-én került sor, négy nappal az előtt, hogy életbe lépett volna a LXXIII. törvény. Hivatalos államigazgatási intézkedés nem történt, pontosabban erről nincs tudomásunk, így a Budapesti Ismeretterjesztő Társulat birtokolta és használta anélkül, hogy ezt a bejegyzett tulajdonos bármikor kifogásolta volna.
Mivel a két társulat által a kilencvenes évek legelején évi 60 millió forintban megállapított bérleti díjat anyagi lehetőségeinek korlátozott volta miatt nem tudta fizetni, ezért hosszú bírósági szakaszt követően a tavalyi év februárjában a Legfelsőbb Bíróság ítéletében az ingatlan elhagyására szólította fel a társulatot.
Mint arról a tisztelt képviselő úr bizonyára értesült, a TIT elnöke, Vizi E. Szilveszter akadémikus úr a parlament társadalmi szervezetek bizottságának elnökét írásban megkereste, hogy segítse a TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat ingatlanhoz jutását. Bár ez a tárca hatáskörén kívül áll, nagyon remélem és a tárca nevében támogatom a megfelelő ingatlanhoz való hozzájutást; mindamellett természetszerűleg a politikatörténet értékes részét jelentő épület nemzeti körben való megtartását szintén fontosnak tartom. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés