VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Egyetértek az ön mondandójának utolsó mondatával és jó néhánnyal még azt megelőzően is - adjon az Isten békességet a Kárpát-medencében lakó valamennyi népnek, így köztük a magyarnak is. De engedje meg, képviselő úr, hogy meglepetésemnek adjak hangot, hiszen az önök pártja 1996-ban a honfoglalás 1100 éves megünneplésekor a kormányban volt, sőt vezette a kultusztárcát, és minden lehetősége megvolt arra, hogy a millecentenárium évében méltóképpen emlékezzen meg.

Csak emlékeztetőül hadd mondjam el azt, ami ma már egyszer elhangzott a Házban, hogy 1996-ban a millecentáriumi események százötven települést értek el ebben az országban. Százötvenet; ami nem kevés, mondhatnánk. De ha összevetjük azzal, hogy nemzetiségi hovatartozástól függetlenül csak ebben az esztendőben - és még nincs vége a millenniumnak, amely jövő év augusztus 20-áig tart - eddig több mint 2500 település vett részt a millennium eseményeiben, akkor valóban elmondhatjuk, hogy a mulasztásokat, amelyek esetenként bűnök, sikerült pótolni ebben a tekintetben is.

Azt gondolom, az ön kérdésében tapasztalható, önöktől szokatlan és újszerű hang mindenképp figyelemreméltó, hiszen jelzi, hogy a millennium, ez a nemzeti közösségi ünnep valóban képes olyan integráló funkciót betölteni, amelyről még a kiadásokat ellenzők, sokallók is olykor megtalálják a valódi párbeszéd hangját.

(21.00)

A velünk élő nemzetiségek akkor válnak jó polgáraivá Magyarországnak, akkor lesznek jó polgárai nemzetünknek, ha megmaradnak azoknak, amik: a románok románnak, a ruszinok ruszinnak, a szlovákok szlováknak, a szlovének szlovénnek. Mert valóban igaz az, hogy nemcsak mi adtunk a környezetünknek, mi adtunk Európának, hanem mi tanultunk és kaptunk is tőlük, és nem érdemes ezt különválasztani. Ezt nem mástól kell eredeztetni, mint attól a Szent István királytól, aki fiának, Imre hercegnek írt Intelmeiben így szólt a nemzetiségek kérdéséről: "Mert amiként külön-külön tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy külön-külön nyelvet és szokást, külön-külön példát és fegyvert hoznak magukkal. S mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő."

De hogy rátérjek a konkrétumokra, hisz gondolom, ön is ezt várja tőlem, néhány adattal hadd szolgáljak. A 2000. és 2001. esztendőben a szomszédos országokban megrendezésre kerülő millenniumhoz kapcsolódó kulturális programok megoszlása a következő: Ausztria 13 millió, Horvátország félmillió, Románia 1,3 millió, Szlovákia 7,5 millió, Szlovénia 3,3 millió forint. De ne feledkezzünk meg arról, hogy a magyar államiság ezer esztendeje természetszerűleg nem korlátozódott kizárólag a Kárpát-medencére. Hiszen nemcsak a Kárpát-medencében élő nemzetekkel, hanem azokkal is foglalkoznunk kell, akik határainkon túl Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon élnek.

A Kárpát-medencei szomszéd államokban a felsoroltakon túl a következő beruházások, projektek valósultak meg. Csak példaként említeném meg a királyhelmeci millenniumi emlékmű és park létrehozására adott közel 10 millió forint támogatást, vagy a Lendva városában felállítandó Szent István szobor közel 5 millió forintos összegét. Ez a felsorolás persze sokáig folytatható lenne, és magammal hoztam jó néhány kimutatást, amelyet tisztelettel a képviselő úr rendelkezésére bocsátok. Hadd tegyem hozzá, hogy nem különítettünk el külön keretet a határainkon belül élő más nemzetiségűek számára, egész egyszerűen azért nem, mert az diszkriminatív lett volna, mint ahogy a határon túl élő magyarság számára sem különítettünk el keretet, de fenntartottuk azt a jogot és lehetőséget, és úgy hiszem, helyesen döntöttünk, hogy például a "Kultúrával a Nyugat kapujában" nevű rendezvénysorozatot - amelyen több mint 400 ezer ember vett részt ebben az esztendőben - egyébként egy nemzetiségi faluban kezdtük, jelezvén azt is, hogy a nemzetiségek úgy, ahogy a képviselő úr mondta, igenis fényesítik Magyarország tekintélyét, fényesítik az örökségünket, velük közös volt a múltunk, közös a jelenünk, és reméljük, hogy közös lesz a jövőnk is.

A millenniumot ebben a tekintetben ezzel a gondolattal szeretnénk az eddigiekhez hasonlóan a továbbiakban is folytatni.

Forrás: parlament.hu