VÁRHEGYI ATTILA, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Haladjunk visszafelé az ön által felvetett két újabb ügyben! Az egyik: szintén pozitív választ tudok adni önnek, hiszen a kormány épp a mai ülésén határozott úgy, hogy a Szent Korona Parlamentben való meglátogatása kapcsán a vasúti menetjegyek kedvezményét a továbbiakban is fenntartja, és az ehhez szükséges forrásokat biztosítja a költségvetésben. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Ezt azért is fontosnak tartom, mert talán emlékszünk rá, hogy ebben a Házban és a Ház falain kívül is hányan támadták a korona Parlamentbe való áthozatalát és elhelyezését. Ehhez képest - bár egészen pontos, mai napi számokat nem tudok mondani - azt tudom mondani, hogy az eddigi látogatók száma túl van a 750 ezren, miközben (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) az előző helyén évente 100 ezren látogathatták meg. Úgy hiszem, ez is igazolja a döntés helyességét.
(15.20)
Ami pedig a kisvasút létesítését illeti, képviselő úr, most találkozunk ezzel a kérdéssel először, de az ügyben tájékozódni fogunk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és azt követően a képviselő úrnak tájékoztatást adok.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés