ATYÁNSZKY GYÖRGY, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm. A rendszerváltoztatást követő harmadik koalíciós kormányzat vett elég erőt ahhoz, hogy végrehajtsa a honvédelmi ágazat neuralgikus kérdését, a Honvédelmi Minisztérium és a magyar honvéd vezérkar integrálását.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Asszony! Mindannyian emlékszünk arra, hogy ez a koalíciós kormányzat már a ciklus kezdetén elindította a honvédelmi ágazat két vezető szervének, a minisztériumnak és a Magyar Honvédség vezérkarának az integrációs folyamatát. De hogyan is kerültünk olyan helyzetbe, hogy most ezzel a nagyon fontos közjogi kérdéssel kell foglalkoznunk?

Az internacionalista kötelezettségek teljesítésére fenntartott Magyar Néphadsereg szerkezetileg egységes intézmény volt, az első és a legmagasabb rangú katona a miniszter, aki parancsokkal igazgatja, vezeti a szervezetet. Polgári demokratikus ellenőrzése nincs. Katonai vonatkozásban a Varsói Szerződés parancsait hajtja végre, politikailag egy szűk, nagy hatalmú pártelit alárendeltje. A Magyar Néphadsereg katonailag és politikailag is idegen hatalomtól függő, idegen doktrína által megfogalmazott részfeladatok végrehajtására fenntartott és kiképzett szervezet volt.

A szocializmus gyengülésével, a gazdasági erőforrások apadásával az 1980-as évek elején megindult egy néphadseregreform, amely nem jelentett többet egy jelentős létszámleépítésnél; nem érintette a struktúrát és a feladatrendszert. Az 1980-as évek végén a tarthatatlan belpolitikai helyzetben meginduló, kétségtelenül a demokratizálás iránya felé mutató társadalmi változások már elengedhetetlenné tették a valódi változtatásokat. Az úgynevezett sarkalatos törvények megszületésének az idején egyértelműsödött, hogy a Magyar Néphadsereget sem kerüli el ez a folyamat. Sorra születtek meg a társadalmi, politikai változást előkészítő törvények a szabad véleménynyilvánításról, a sztrájkról, a gyülekezési jogról, valamint a politikai pártok alakításáról és működéséről. Ez utóbbi törvény megszületését követően az úgynevezett reformtábornokok és -tisztek megértették és elfogadták, hogy a hadseregben nem működhet tovább pártszervezet. A nyílt pártbefolyás törvényalkotási folyamatban történt megszüntetése nem jelentette a polgári felügyeletet, amit a szakmai zsargon leszűkítve civil kontrollként emleget - automatikusan megjelent.

1989 utolsó hónapjában az akkori kormányzat elrendelte a Honvédelmi Minisztérium szétválasztását, mégpedig minisztériumi és parancsnoki szervezetre. Ez felszínesen megfelelt számos nyugat-európai ország szervezeti megoldásának. A honvédelmi feladatok közül az adminisztrációs és a politikai elemeket a kis létszámú, mintegy 120 fős minisztériumnak hagyták. A hadműveleti részleg, a hadsereg szervezésétől, az újoncozástól az ellátás megszervezéséig a gyorsan átszervezett Magyar Honvédség parancsnoksága hatáskörében maradt. A kormányzat tehát csak a szűk létszámú kormányzati szervet, a minisztériumot felügyelte. Az átszervezésnek nagyon lényeges eleme volt az, hogy a honvédség főparancsnoka a köztársasági elnök lett. A hatáskörök pontos tisztázása azonban elmaradt, ezért a rendszerváltás utáni első koalíciós kormány gyakran került összeütközésbe a főparancsnoki jogkört kritikus helyzetben gyakorolni kívánó köztársasági elnökkel és a Magyar Honvédség parancsnokával.

Miért tartom ezt az intézkedéssort a demokrácia intézményrendszere felszínes megjelenésének? Azért, mert:

1. Semmilyen módon nem kísérelte meg a polgári felügyelet megvalósítását és az intézményeinek bevezetését.

2. Kettős struktúrát hozott létre, ugyanazok a szervezeti elemek a parancsnokságon is létrejöttek, csak jelentősebb kihatással, hiszen a honvédelmi kiadások költségvetési részeivel önállóan gazdálkodtak.

3. A parancsnok a kormányt kikerülve számolt be a köztársasági elnöknek, így kikerülte a kormányzati felelősséget viselő kormányt az információk egy része. Ez azonnal magával hozta a bizalomhiány megjelenését és az ezzel járó intrika minden hátrányát.

4. A miniszter minden elvárást, intézkedést, kormányzati szándékmegvalósítást csakis parancsnoknak adott konkrét utasítással adhatott. A honvédség ellenőrzése is csak ezen a csatornán történhetett.

5. Mindezek valójában azt a látszatot keltették, hogy a hadsereg legfőbb irányítója nem a kormány, amelynek alkotmányos kötelezettsége a haza védelmének megszervezése, és ezért politikai felelősséggel is tartozik. A kialakított helyzet fonákságait az addigi kormányzatok is felismerték.

A rendszerváltoztatás utáni első honvédelmi kormányzat többször fordult az Alkotmánybírósághoz. Az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezése következtében tisztázódott a miniszter és a főparancsnok, a miniszter és a parancsnok viszonya. Ezek azonban csak a kormányzati felelősség körében tisztáztak néhány kérdést, de nem abban a fő kérdésben, hogy a civil kontroll intézményesen is megvalósulhasson, vagyis abban, hogy a Magyar Honvédség a vezető szervei útján közvetlenül kerüljön a kormányzati irányítás alá, békében és háborúban is. Ez a kérdés ugyanis csak a jogalkotással rendezhető.

Az első koalíciós kormány meghozta ugyan az 1005/97. számú kormányhatározatát a minisztérium és a parancsnokság összevonásáról, de az integrációt nem valósította meg. Volt azonban egy nagyon komoly jogi akadálya, a parlament ugyanis megalkotta az 1993. évi törvényét, ez a törvény pedig részletezi a miniszter és a parancsnok irányítási, illetve vezetési feladatait, a feladatok újraelosztása nélkül pedig nem jöhet létre az integráció. Ezt a törvényt pedig kétharmados szavazással lehet módosítani, hiába volt tehát meg a kormányzati akarat, hiába indult meg az átalakításhoz szükséges kidolgozói munka, politikai egyetértés hiányában kudarcra volt ítélve.

A rendszerváltoztatás utáni második koalíciós kormány a ciklus elején nem tartotta időszerűnek az integrációt, ezért a folyamatot leállította. Később felfigyelt a civil kontroll kiterjeszthetőségének azon akadályaira, amelyek az integráció elmaradásából eredtek. Tett is néhány szervezeti intézkedést, amely az integráció irányába mutatott, és több tudományos konferenciát is szervezett ebben a tárgykörben, és 1997-ben a NATO-kompatibilitás vezérkarrá alakította a parancsnokságot.

Tisztelt Országgyűlés! A kormány T/3622. számú törvényjavaslata az alkotmánymódosítással, és a T/3623. számú javaslatcsomag a szervezeti változás lehetőségét teremti meg. Az integráció megvalósításánál nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat az alkotmányos elveket és következtetéseket, amelyeket az Alkotmánybíróságunk a 48/1991. és a 63/1992. számú határozataiban fogalmazott meg. Ez az utóbbi határozat más mellett azt is tartalmazza, hogy az a körülmény, hogy az alkotmány 19/B. § (2) bekezdése ugyan külön-külön emlegeti a Honvédelmi Tanács tagjainak a felsorolásakor a Magyar Honvédség parancsnokát és a vezérkari főnökét, de ez nem zárja ki azt, hogy a beosztást ugyanaz a személy betöltse, és mi módon. Azonban nem alakítható ki az alkotmány módosítása nélkül olyan struktúra, amely bármelyik beosztást mellőzi.

(18.00)

Mivel a parlamenti pártok között a legteljesebb egyetértés van abban, hogy a Magyar Köztársaság első katonája a vezérkari főnök, a honvéd vezérkar főnöke, és a parancsnoki beosztás megszűnik, az alkotmányunkat ennek megfelelően módosítanunk kell.

Politikai kérdés, hogy az első katona, aki a szakember, és nem politikus, ennek kapcsán a felelőssége sem lehet politikai, tagja legyen-e egy olyan politikai testületnek, amelynek a tagjai csakis politikusok. Úgy gondoljuk, hogy a felelősségi szabályok tiszta elkülönítése érdekében nem lehet a vezérkari főnök a Honvédelmi Tanács tagja. A politikai testület funkciója azonban megköveteli, hogy a szakmai véleménye megjelenjen a döntésekben. Ezért támogatjuk az új javaslatot, hogy csak tanácskozási jogú tag lehessen.

Tisztelt Ház! Az említett 48/1991. számú alkotmánybírósági határozat tisztázta egyértelműen a fegyveres erők irányítására és vezetésére vonatkozó elveket, vagyis aki irányít, az a szervezeten kívül, de afölött, aki vezet, az a szervezeten belül, de annak csúcsán helyezkedik el. Az integrációval egységes szervezetet hozunk létre, amelynek egyaránt része a miniszter és a vezérkar főnöke is.

Szükséges tehát olyan alkotmányos felhatalmazás, amely egy szervezeten belül is megoszthatja az irányítási és vezetési funkciókat. Erre vonatkozik az a módosító javaslat, amely az alkotmány 40/B. § (3) bekezdését is módosítja. Magától értetődik ez a feladat, hogy ilyen alkotmányos változásnak meg kell jelennie, csúnya kifejezéssel, le kell képződnie a speciális törvényben, vagyis a honvédelmi törvényben is.

Ebben a kétharmados törvényben tehát mindenekelőtt szabályoznunk kell a fegyveres erők fő feladatának megfelelően a Magyar Honvédség szervezeti rendszerét. A hatályos törvényi szabályozás a szervezeti rendet abban a természetes felfogásban határozza meg, ahogyan a feladatok elkülönülnek. Ez a felfogás a haderőnemek, a fegyvernemek és a szakcsapatok szerinti tagozódást tartotta meghatározónak, és ezen belül határozta meg a vezető szerveket, a csapatokat, intézkedéseket és az igazgatási szerveket.

A NATO-csatlakozással összefüggően készített haderőreform következményeként a haderő struktúráját a szövetségi rendszerben közösen végrehajtandó feladatokhoz igazodva határoztuk meg. Minthogy a közös feladatrendszerben nem a haderőnemek - a szárazföldi, légi erők és a fegyvernem, a gépkocsizó, lövész, tüzér, repülő s a többi - hadművelete domináns a harcra, hanem a szövetségi erőkhöz illeszkedő kisebb méretű katonai egységek művelete, a javaslat az erők alkalmazásának mikéntje szerint határozza meg a haderő struktúráját. Ennek megfelelően a harcoló, harctámadó, kiszolgáló és egyéb katonai szervekről rendelkezik. Nagyon fontos, hogy e funkciók szerinti felosztáson belül helyezi el a vezetői szerveket, a csapatokat és intézkedéseket s a többi.

Meggyőződésem, hogy ez a szabályozási mód kielégíti a szövetségi rendszerrel kapcsolatos jogharmonizációs igényeket, egyúttal hosszú távra is korszerű jogi alapját képezi a haderőstruktúrának.

A javaslat 10. §-a a Hvt. 39. §-ának módosítására vonatkozik. Azzal, hogy a honvédelmi törvény a 11. §-ban felhatalmazza a honvédelmi minisztert a 40. és a 41. § szerinti megkötésekkel, az irányítás mellett a vezetési funkciókat is leképezzük az alkotmány 40/B. § (3) bekezdésének az előírásán. Egyúttal megoldottuk az egy szervezeten belüli vezetés és irányítás közjogi problémáját.

Mivel az integrált minisztérium részére a honvéd vezérkar tekintetében új alapokra kell tenni a munkamegosztást, a közjogi, igazgatási feladatokat ellátó szervezeti egységének éppúgy el kell látnia a honvédség működési körében felmerülő ilyen problémákat, mint a közigazgatási szervezeten belüli katonai jellegűeket.

A honvédelmi törvény 41/A. és 41/B. §-ainak javasolt módosításai a feladatok megosztására vonatkoznak úgy, hogy a közigazgatási államtitkár feladatkörébe utalt hatáskörökben a honvéd vezérkar főnökének közreműködését teszik kötelezővé. A honvéd vezérkar főnöke pedig a hatásköre gyakorlása során együttműködik a közigazgatási államtitkárral, ahogyan ezt a 41/B. § (5) bekezdése kötelezettségükké teszi.

A közhatalom gyakorlásának az ágazatra eső feladataiért a közigazgatási államtitkár, a katonai-technikai feladatok megoldásáért pedig a honvéd vezérkar főnöke felel a miniszter felé. Mivel ebben a sajátos szervezetben ezek a feladatok átszövik egymást, a szakmai felettesek lesznek azok, akik az együttműködést a gyakorlatban lebonyolítják.

A törvényjavaslat 11., 12., 13. és 14. §-a szerint a megjelölt szabályozások lényege tehát a következő: összességében az irányítói és vezetői munkamegosztást taglalja, a Magyar Honvédség irányítása és vezetése a honvédelmi miniszter hatáskörében összpontosul. A Honvédelmi Minisztérium hivatali szervezetének a vezetője a közigazgatási államtitkár, aki szakirányítást gyakorol a Magyar Honvédség nem katonai működésében. A honvéd vezérkar főnöke átruházott hatáskörben látja el a Magyar Honvédség katonai vezetését mint első számú katona, szolgálati elöljáró.

A közigazgatási államtitkár és a honvéd vezérkar főnöke egymásnak mellérendelt vezető, és a Magyar Honvédség szakirányítása és katonai vezetési kérdéseiben együttműködésre kötelezettek.

Tisztelt Ház! Ez az utóbbi kitétel kivételes helyzetet alakít ki a magyar közigazgatásban. Más minisztériumok közigazgatási államtitkárai a vezetési feladataikat csakis a minisztériumok hivatali szerveiben gyakorolhatják. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára speciális helyzet alapján ezen túl kell hogy terjeszkedjen, ezért szükséges a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról, felelősségéről szóló törvény ezen kívánalmainak megfelelő módosítása.

Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalás alatt levő, az alkotmányt és a hat törvényt érintő módosítási csomag elfogadása döntően kétharmados többséget igényel. A Független Kisgazdapárt irányítása alatt lévő Honvédelmi Minisztérium meg sem kísérelte volna az előterjesztésüket, ha előtte nem teremti meg az elfogadásához szükséges hatpárti egyetértést.

Az integráció kérdésében megtartott hosszú egyeztetés sikerre vezetett. Ez most négy szakmai területen sikerült, mégpedig a Magyar Honvédség parancsnoka és vezérkari főnöke státusát, a minisztérium és a honvéd vezérkar és a haderőnemi vezérkarok jogállását, a honvédelmi ágazat irányítását, a Magyar Honvédség irányítását és vezetését és végül a minisztérium hivatali szervezetének és a honvéd vezérkar vezetését illetően.

A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja elismerését fejezi ki mindazoknak, akik a kormányprogram e részének megvalósítását megszervezték, előkészítették és majd végrehajtják.

A Független Kisgazdapárt az előttünk fekvő T/3622. és T/3623. számú törvényjavaslatot módosító javaslatok benyújtása nélkül elfogadja és megszavazza. A Független Kisgazdapárt képviselőcsoportja kéri az Országgyűlés valamennyi pártját és képviselőjét, hogy fogadják el ezt az ajánlatot, és a törvényjavaslatokat hasonló módon szavazzák meg.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu