BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A javaslatot a Szabad Demokraták Szövetségének frakciója nem támogatja, mert nincs rá szükség.

Azzal egyetértünk, hogy a kormánytöbbségnek a sporttörvény megalkotásakor elkövetett hibáját az Országgyűlésnek ki kell javítania. Az erre vonatkozó törvényjavaslatot az SZDSZ a szavazásnál támogatni is fogja; a Házszabálytól való eltérésre azonban ehhez nincsen szükség. Ehhez arra lett volna szükség, hogy az alkotmánynak, a Házszabálynak és a magyar demokrácia évtizedes tradíciójának megfelelően február első hetére összehívják az Országgyűlést, és akkor február második hetében az Országgyűlés már megejthetné a szavazást - ha hetenként ülésezne az Országgyűlés.

A miniszterelnök úr azt mondta itt ma, hogy együttműködni kívánnak, közös feladatokat kell megvalósítani, de az Országgyűlés első szavazásos döntése máris azt folytatja, hogy a kormánytöbbség a maga akaratát rákényszeríti az ellenzékre. (Felzúdulás a Fidesz soraiban.)

(16.50)

Így folyik ez két éve, tisztelt Országgyűlés! (Nagy felzúdulás a kormánypártok soraiban.) És így fog folyni most is, amikor ellenzéki vizsgálóbizottságot önök megint nem fognak napirendre venni! (Közbeszólások a kormánypártok soraiból.) Mi két éve megmondtuk, hogy amíg a többség ezt teszi, addig Házszabálytól való eltéréshez a szabad demokraták nem fognak hozzájárulni (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Tudjuk!), akkor a szocialisták azt mondták, hogy ők sem fognak hozzájárulni. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Ülj le!) Ennek megfelelően fogunk szavazni.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu