BAKONYI TIBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Jegyző Úr! Éppen Rubovszky úr adott nekünk tájékoztatást és leckét a Házszabályból, ön pedig újból vitára hívott fel minket, hogy mondjuk el tételesen a sporttörvény összes olyan konfliktusát, problémáját vagy más szakmai gondolatát, amelyet, úgy gondolja, most kellene megbeszélni. De mivel, azt gondolom, tartjuk magunkat Rubovszky úr, tapasztalt képviselőtársam házszabály-értelmezéséhez, ettől eltekintek, de talán az államtitkár úr is egyébként elhiszi, hogy képesek vagyunk, ha kell, most azonnal felsorolni a mi véleményünk szerint a sporttörvény összes hibáját. Ha egyébként továbbra is igénylik, akkor nagyon szívesen ezt most meg is tesszük.
De a tréfát félretéve, én arra mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet, hogy ebben a kérdésben megpróbálunk toleránsan és konstruktívan a módosító javaslatokhoz állni, de mint ahogy Rubovszky úr is táncra hívott minket, és azt ajánlotta, hogy amivel nem értünk egyet, azt írásban nyújtsuk be, ezzel a lehetőséggel rövidesen nagy számban élni fogunk, és ezt meg is fogjuk tenni, és akkor is kérjük ugyanilyen konstruktív hozzáállásukat a vitához. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés