DR. SZAKÁCS IMRE ifjúsági és sportminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Egy szó ütötte meg a fülemet a felszólalásában: a kábítószerek szabad használata.
Egy gondolatot szeretnék ehhez hozzáfűzni. Ön is tudja mint kormánypárti képviselő, hogy a polgári kormány a leghatározottabban fellépett a kábítószer-fogyasztással, -forgalmazással szemben. A büntetőjog szigorításán túl, amely immár nemcsak a kábítószer forgalmazását, terjesztését rendeli büntetni, hanem a kezdeményezésünkre a fogyasztóknak is egyfajta fenyegetettséget jelent, az Ifjúsági és Sportminisztérium a sajátos eszközeivel - többek közt a parlament által elfogadott, kábítószer-fogyasztás visszaszorítására szolgáló nemzeti stratégia előterjesztésével is - azon munkálkodik, hogy Magyarországon a kábítószereket nemhogy szabadon lehessen fogyasztani, hanem egyáltalán ne lehessen hozzájutni.
Mi azt szeretnénk, ha gyermekeink az iskolában nem tudnák meg, nem ismerhetnék meg a kábítószert. Mi azt szeretnénk, ha a fiatalok ahelyett, hogy kábítószert árusító szórakozóhelyeken töltenék az idejüket, sportolással és egyéb olyan szabadidős tevékenységgel foglalkoznának, amely testi-szellemi épülésüket szolgálja, és ezért ez a kormány megtesz mindent.
Tehát a felszólalásával kapcsolatban csak abban szeretném önt megerősíteni, illetőleg azt kifejezni, hogy a kormány azon van, hogy Magyarországon a kábítószer-probléma mint olyan ne legyen a jövőben probléma, a kábítószer-fogyasztás visszaszorításra kerüljön, a kábítószert forgalmazók, a kábítószert terjesztők pedig megérdemelt büntetésüket, szabadságvesztésüket tölthessék le.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés