KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt kormánypárti Képviselők! Az utóbbi időkben, úgy tűnik, a szindrómák időszakát éljük. Gyakran hallunk az Öböl-szindrómáról, amelyet most a Balkán-szindróma váltott fel. Tudom, az ezeket takaró fogalmakat felesleges magyarázni, hiszen a napi politikához tartoznak. Én most az általam kieszelt szabadság-szindrómát szeretném, ha csak felszínesen is, bemutatni.

Tudjuk, a szabadság fogalma a relativitás gondolatkörét is magában foglalja. Ez jelentkezik már a legrégibb idők szabadságfogalmában is. A Krisztus előtti 600-as években élt kínai bölcselő-filozófus, Lao-ce gondolataiból a következő olvasható ki: "A szabadságot ott emlegetik legtöbbet, ahol a legkevesebb van belőle."

(20.00)

Mindennek igazságát a mi életünk tapasztalatai számtalan konkrét formában igazolják. Pontosan tudjuk, hogy 1945-ben tört ránk az idézőjelben értett szabadság hazánk megszállása által. Ez az időszak hozta magával a Szabadság című első, szabadnak mondott újságot, amelyet később a Szabad Nép, majd a Népszabadság váltott fel.

A Szabadság című lap Erdélyben, Kolozsvárott még napjainkban is létezik, mintha szemléltetni akarná azt a Lao-ce-i filozófiát, hogy a szabadságot ott emlegetik legtöbbet, ahol a legkevesebb van belőle. Gondolhatunk itt az erdélyi magyarság sokszor szorongatott helyzetére és az ezekkel kapcsolatos eseményekre.

1945-tel hazánkban is létrejött a szabadnak mondott sajtó, a szabadnak mondott véleménynyilvánítás, jól tudjuk azonban, hogy mindez kizárólag a marxizmus, a kommunizmus eszméinek hirdetőire vonatkozott. Minden tilos volt a sajtóban és a véleménynyilvánításban, ami nem a zsarnokság eszméit szolgálta. A boldog szabadság szólamaival voltak tele a médiák, kötelezően előírt énekek.

Sokan emlékezhetnek rá, hogy a fiataloknak, a marxistáknak még '90 előtt is tele tüdővel kellett fújni: nincs a földön gazdagabb, szebb ország, minden ember érzi, hogy szabad. Tekintve, hogy az ilyen szabadságfogalmat agymosásszerűen, az óvodáktól a felsőoktatásig mindenkinek sulykolták, a sokszor súlyosan érzett konkrét tapasztalatok ellenére, érthető, hogy hazánkban és a hozzánk hasonló sorsú nemzetek körében milyen fogalmak alakulhattak ki a szabadságról.

Tudjuk, hogy voltak szabad pártnapok, amelyekre büntetés terhe alatt kötelező volt elmenni, ugyanígy kötelezőek voltak a Szabad Nép-félórák, és kötelezőek a felvonulások a rabszolgatartók által előírt szabadságünnepeken. Ugyanilyen kötelezőek voltak a spontánnak nyilvánított tapsok is.

A szabadság hiányát talán a legjobban aposztrofálta a kötelezően előírt "Szabadság!" köszöntés, az ökölbe szorított, felemelt kézzel. Mindennek bornírtságát alkalmunk volt megtapasztalni, ezt nem kell könyvekből megtanulni.

Ilyen szabadságeszmékkel nőttek fel generációk, azok, akik most a harmadik évezred remélhetőleg tiszta, örök érvényű szabadságfogalmának kialakítását hivatottak megvalósítani. Az előbb elmondottakkal kapcsolatban ki kell emelnem, hogy csak a valódi kultúrkoponyákban és a józan paraszti észben szűrődött le mindennek az álságossága.

Az elkövetkező időszak szabadságfogalmait igen súlyos gondok árnyékolják be. Milyen szabadság lesz az, amelyet a drogok szabad használata, a médiák manipuláló rosszakarata, az elhatalmasodott bűnözés, gyűlölködés, a modernizációnak köszönhetően megvalósítható rágalmazások és vádak jellemeznek? A borzalom képét vetíti elénk, ha a tudomány fejlődése jobban szolgálja a bűnözést, mint a humánum megnyilvánulásait.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu