MÉCS IMRE, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Atyánszky György képviselőtársam igen nagy ívű, szinte már történelmi fejtegetésbe kezdett, igen sok érdekes dolgot elevenített fel, amelyre most nem tudok teljes mélységében reagálni, de úgy gondolom, hogy valóban nagyon nagy utat tettünk meg, míg eljutottunk ehhez a törvénymódosításhoz.

1990-ben egy, a magyar történelemben egyedülálló új jogállam vette kezdetét. Soha nem volt még ilyen demokratikus jogállam, nem volt ennyire szabad választás, és a köztársasági elnöki intézmény is új volt, hiszen csak részben alapozódott a '45. évi köztársasági elnöki intézményre. Éppen ezért ez az időszak, az első két-három év, ahogy akkor tréfásan neveztem, a hatalmi ágak elfészkelődésének az ideje volt.

(18.10)

Azok a konfliktusok szükségszerűek voltak, azoknak a kihordása helyes volt, és jó volt, hogy akkor az Alkotmánybíróság mindezeket a kérdéseket rendezte. Ez a mostani megállapodáscsomag is tulajdonképpen az Alkotmánybíróság akkori iránymutatásainak a figyelembevételével született, amelyek közül a leglényegesebb az volt, hogy a véderő, a fegyveres erő a végrehajtó hatalom immanens része, teljes fokú ellenőrzést és irányítást kell gyakorolni felette, azonban a törvényhozó döntésétől függ, hogy a katonai jellegnek megfelelően milyen önállóságot ad magának a haderőnek. Ez az a nagy probléma, amit körül kellett járnunk, és amit végül ki kellett hordanunk.

A Magyar Honvédség és a honvéd vezérkar integrációja az elmúlt évek történésének egyik rendszeresen visszatérő és mindenképpen megoldásra váró problémája volt. A Magyar Honvédség hosszú távú átalakításáról szóló 86/1995. számú országgyűlési határozat végrehajtását a jelenlegi kormány 1998-ban nem folytatta, ami ismét elodázta a honvédség felső szintű vezetésének rendezését. Ami még ennél is súlyosabb: tovább növelte a honvédség amúgy is sűrűsödő gondjait, problémáit, és 2000-re gyakorlatilag válságközeli helyzetet idézett elő.

A Magyar Honvédség több mint tíz éve az állandó átszervezés állapotában volt, de ha régi katonákkal beszélünk, akkor azt mondják, hogy az elmúlt húsz évre ez volt a jellemző. Amikor mi kézhez vettük a Néphadsereget 1990-ben, akkor 165 ezer volt a létszáma, ezt lecsökkentettük közös akarattal 95 ezerre, majd a következő ciklusban 60 ezerre, végül úgy tűnik, beállt az az európai és a nem létező NATO-normáknak megfelelő szint, ami a 45 ezer fős hadsereget - illetve pontosabban a 37 ezer fős tényleges és a háttérintézményeivel együtt 45 ezer fős hadsereget - célozza meg. Ugyanakkor a személyi állomány hihetetlenül sok hányattatáson ment keresztül, és e helyről is szeretném megköszönni azoknak a kitartását, akik végig a Magyar Honvédség tagjai maradtak és erősítették a magyar véderőt. Úgy gondolom, most már rendet kell tenni és a végső átalakítást kell megejteni, hiszen igen nagy számban mennek el jól képzett tisztek, tiszthelyettesek, százával a Magyar Honvédségből, ami nem megengedhető.

A kormány csak az ellenzék erőteljes szorgalmazására és a NATO-harmonizáció parancsoló szükségére határozta el magát és végezte el az úgynevezett stratégiai átvilágítást, és benyújtotta az Országgyűlésnek a honvédség átalakításának folytatásáról rendelkező határozati javaslatot. Az átalakítás kétéves késéssel, az elmúlt év második felében beindult, illetve folytatódott, de az eltelt néhány hónap tapasztalatai egyáltalán nem megnyugtatóak, amelynek alapvető oka az, hogy a kormány nem végezte el döntéseinek hatáselemzését, és emiatt főként a humán területen, vagyis emberi vonatkozásban komoly hiányosságok és váratlan nehézségek mutatkoznak, és a kormányfő időnkénti kézi vezérlései, különösképpen az átalakítást irányító vezetés és vezetők tekintetében csak tetézték a zavart, és fokozták az amúgy is tapasztalható bizonytalanságot a személyi állomány körében.

Az átalakításról szóló 61/2000. számú országgyűlési határozat mindössze egy rövid utalással rendelkezik arról, hogy a 2000. év végéig végre kell hajtani a honvéd vezérkarnak a Honvédelmi Minisztérium szervezetébe történő integrálását. A megfogalmazás szűkszavúsága és a minden alapot nélkülöző rövid határidő az integráció kérdéskörének elnagyolását tükrözte. A HM csak később döbbent rá arra, hogy a honvéd vezérkar integrálása nem egyszerű rutinművelet, hanem tekintettel az alkotmány és a hadtörvény módosítására, kétharmados parlamenti döntést igényel, mely csak a pártok konszenzusa alapján képzelhető el, és ehhez elengedhetetlenül szükséges egy alapos hatpárti egyeztető tárgyalássorozat. Erre végül is sor került, amiért ezúton is szeretném becsülésemet kifejezni a Honvédelmi Minisztérium és az Igazságügyi Minisztérium illetékeseinek, valamint szakembereinek. Ennek eredményeként egy mindenki által elfogadható kompromisszum született, amelynek normaszövegét az Országgyűlés napirendjén lévő két törvényjavaslat tartalmazza.

Ma már bizonyosság, de két évvel ezelőtt is vélhető volt, hogy a honvédség ilyen nagyszabású átalakításához, annak sikeres vezényléséhez stabil, határozott felső szintű irányító és vezető szervre van szükség, ezért célszerűbb lett volna az integrációt hamarább megvalósítani, illetve a honvédség jelenlegi átalakítását ezzel a feladattal kezdeni. Számunkra egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az egyre növekvő létszámú és burjánzó szervezetű Honvédelmi Minisztérium nem tud hatékonyan működni, és a kialakult belső feszültségek, hatásköri problémák és villongások, személyi ellentétek immár nem előrevivői, hanem egyre inkább hátráltatói az új helyzetből fakadó, mind sokrétűbbé váló vezetési követelmények teljesítésének, valamint a honvédség átalakításának.

Az SZDSZ, tapasztalva és érzékelve a honvédség felső szintű irányításának és vezetésének gondjait, az egyre feszülő ellentéteket, a szervezetek párhuzamosságát és az alacsony fokú hatékonyságot - különösen, ami a minisztériumot illeti -, már az 1998. évi programjában részletes elgondolást dolgozott ki az irányítói és a vezetési rendszer egyesítésére, problémáinak megoldására. Véleményünk az volt, hogy mindenképpen sort kell keríteni a Honvédelmi Minisztérium és a honvéd vezérkar szervezeti egyesítésére, az integrációra. Olyan integrációban, illetve minisztériumi struktúra létrehozásában voltunk és vagyunk érdekeltek, amely képes biztosítani az ország hatékony védelmét, és egyaránt szolgálja a honvédség feletti civil kontroll erősítését, ugyanakkor a honvéd vezérkar klasszikus katonai vezetési feladatainak maradéktalan végrehajtását. Véleményünk szerint olyan új egységes, az államigazgatás rendjébe tagolódó, de egyúttal a felső szintű katonai vezetést is megvalósító, kettős rendeltetésű minisztériumra van szükség, amely a jelenlegi két szervezetnél kisebb, áttekinthetőbb, egyszerűbb, párhuzamosságoktól mentes, kevésbé bürokratikus; melyben a vezető beosztások száma csökken - reményeink szerint -, de ezen belül nő a valódi köztisztviselők aránya.

Rendkívül fontosnak tartottuk és tartjuk a jog- és hatáskörök pontos leírását és elhatárolását, főként a miniszter, a vezérkari főnök és a közigazgatási államtitkár, valamint a minisztérium közigazgatási, illetve vezérkari blokkja között. Az alá- és fölérendeltségi viszonyoknak egyértelműeknek, az irányítási és vezetési láncnak egyszerűnek és egyenes vonalúnak kell lennie, és az egyes vezető személyek felelősségéhez megfelelő irányítási, illetve vezetési hatáskörök, jogkörök kell hogy társuljanak. A szakirányításnak és a szakintézkedésnek megfelelő teret kell engedni és annak formáit kidolgozni.

Nem engedhető meg, hogy a politikai felelősség, a katonai szakmai felelősség és a büntetőjogi felelősség összekeveredjen. Teljesen világosan el kell határolni a civil vezetés politikai jogait és felelősségét; ahogy a NATO európai parancsnoka mondta nekem: van civil felelősség, civil kontroll, és ugyanúgy van katonai felelősség, és van bizony katonai hatáskör.

Lényegesen csökkenteni javasoltuk a Honvédelmi Minisztérium és a vezérkar közvetlen szerveinek, háttérintézményeinek a számát és létszámát és a vezetési lánc felesleges lépcsőinek kiiktatását. A felső szintű vezetési rendszer és a vezetett honvédség arányát javítani szükséges; ahogy mondani szokás, a fejéről a talpára kell állítani a 37 ezer főre csökkent honvédséget.

(18.20)

Elvi kérdésnek tekintettük, hogy az integrációval létrejövő új Honvédelmi Minisztérium és benne a vezérkar helyét, szerepét, vezető tisztségviselőinek feladatait, jog- és hatáskörét kétharmados törvényekben kell szabályozni, és a részletes szabályokat tartalmazó, a honvédelmi miniszter által jóváhagyott SZMSZ-t erre alapozva kell és szabad csak kidolgozni.

Megelégedéssel nyugtázom, hogy javaslataink közül a legtöbb, némi kompromisszummal ugyan, de elfogadásra került. Azt is tudomásul vettük, hogy néhány gondolatunkat, sajnálva ugyan, de mellőzni kellett. Ehhez tartozott a rendkívüli állapotban funkcionáló honvédelmi tanács operativitásának javítása, létszámának csökkentése, a honvéd vezérkarról szóló részletes törvényi szabályozás, különös tekintettel a vezérkarok klasszikus hármas funkciójára. Azonban nem történt végzetes veszteség a részünkről, hiszen figyelembe kell venni, hogy a minősített állapotokra vonatkozóan az Országgyűlés kötelezettséget fogadott el még 1992-ben, hogy belátható időn belül kétharmados törvényben fogja szabályozni, és ebben az esetben a Honvédelmi Tanács részletes szabályozására is sor kerül.

Természetesnek tartottuk, hogy az előterjesztők a törvénymódosítás során eleget tettek egy sor új fogalom NATO-harmonizálásának, újszerű szabályozásának, amelyek közé a honvédség készenlétével, összetételével és más igen jelentős témákkal összefüggő kérdések tartoznak. Ezért ismét köszönet illeti az előkészítő minisztériumokat.

Meggyőződésünk, hogy a törvények elfogadásával megalapozható az integráció megvalósítása, de ez csak akkor vezet sikerre, ha a Honvédelmi Minisztérium az eddigi rögtönzések, át nem gondolt lépések helyett végre ütemesen hajtja végre a már korábban az Országgyűlés által előírt feladatokat. Akkor reményeink szerint egy hatékonyabb, racionálisabb irányító és vezető szervezet léphet működésbe, mely nagyrészt mentes lehet az előzőekben említett hiányosságoktól és ellentmondásoktól. Erősödni fog a civil kontroll - reméljük -, és egyúttal gyorsabbá, megalapozottabbá és szakszerűbbé válik a döntések előkészítése és a vezetési rendszer gyakorlati működése.

Mindez azonban csak akkor lehetséges, ha a most készülő részletes szervezeti és működési szabályzat, a teljes körű hatásköri lista, a HM új szervezeti és létszámstruktúrája előttünk, a honvédelmi bizottság előtt is ismertté válik. Ezért szeretnénk e dokumentumokat mielőbb áttanulmányozni, és ez nem bizalmatlanság, ténylegesen meg kell győződnünk arról, hogy az integrációs célkitűzések és az általunk is megfogalmazott követelmények a valóságban hogyan jutnak érvényre. Csak minderről meggyőződve, ennek tudatában tudjuk jó szívvel támogatni a kétharmadosságot igénylő törvényjavaslatokat és szavazatunkkal hozzájárulni azok elfogadásához.

Természetesen jól tudjuk, hogy még a legjobb jogszabályok, törvények érvényesülése is az ott dolgozók tényleges hozzáállásán, a köztisztviselők és a katonák felkészültségén, együttműködési készségén múlik, azon, ha nem a kiskapukat keresik, ha nem önös érdekek és presztízsszempontok vezérlik őket. Reméljük, hogy az ehhez szükséges személyi feltételek megteremthetők, különösen azért, mert a racionális létszámcsökkentés ehhez kedvező feltételeket biztosíthat.

Az Országgyűlésnek, de mindenekelőtt a honvédelmi bizottságnak jelentős feladata lesz a törvények megvalósulásának rendszeres figyelemmel kísérése, az általa megvalósított civil kontroll hatékonyabb érvényesítése.

A honvédelem közös nemzeti ügyünk. A szabad demokraták mindig is fontosnak tartották, és már az első ciklustól kezdve a konszenzus kialakítását szorgalmaztuk, így születtek meg a biztonságpolitikai és a honvédelmi alapelvek, a honvédelemmel kapcsolatos törvények és az ehhez szükséges alkotmánymódosítások. Ez a konszenzusszellem tovább tartott a második ciklusban, és ebben a ciklusban is igyekeztünk tovább folytatni, bár a kormányoldal részéről ezt sok minden akadályozta. Gondolok itt a kétharmados törvénykezések jogi csűrés-csavarásokkal történő kikerülésére, az alkotmányosság számtalan alkalommal történő megsértésére; hogy továbbra is erőltetik a háromhetes országgyűlési ülésezést, amely mindazon céloknak a negligálása, amelyek a kerekasztal-tárgyalásokon közösen kialakított demokratikus jogállam szelleméből és az írott posztulátumaiból fakadnak.

Hadd tegyem hozzá, megengedhetetlennek tartjuk az olyan szélsőséges megnyilvánulásokat, mint amilyenekkel a legnagyobb kormánypárt elnöke fertőzte a közszellemet, többek között azzal a kijelentésével, hogy az ellenzék nagyobb kárt okozott az országnak, mint a tiszai árvíz, vagy amikor en bloc nyüveknek nevezett bennünket. Ezek a nyüvek azonban hajlandók a nemzet érdekében megszavazni ezeket a törvényeket.

A miniszterelnök úr napirend előtti nagyon korrekt felszólalásában megemlítette, hogy az előző évben 80 törvényből 45-öt az ellenzék is megszavazott, több mint a felét, köztük egy sor kétharmados törvényt. Tehát úgy gondolom, hogy amikor konszenzust keresünk és sikerül is megtalálnunk és tényleg közösen ünnepelhetnénk ezt a jelentős eseményt, akkor bizony üröm keveredik az örömünkbe, és jó lenne, ha a legnagyobb kormánypárt elnöke módot találna arra, hogy megkövesse azokat, akiket megsértett.

Mindezekkel együtt a szabad demokraták annyira fontos nemzeti ügynek tartják a magyar véderő jó és hatékony működését, hogy mind a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/3622. számú és a Honvédelmi Minisztérium és a honvéd vezérkar integrációjával érintett törvények módosításáról szóló T/3623. számú törvényjavaslatot támogatják és azokat a Ház számára elfogadásra javasolják. Köszönöm a türelmüket. (Dr. Hende Csaba és Lezsák Sándor tapsol.)

Forrás: parlament.hu