BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Kaliforniában ezek a negatív folyamatok azzal indultak el, amikor a liberalizáció megtörtént, mert ameddig volt kapacitástervezés, addig megfelelő mennyiségű energia állt rendelkezésre. Ajánlom az államtitkár úrnak az Executive Intelligence Review ismert gazdasági lap január 12-i számát, mert itt érdemben tudja tanulmányozni, hogy hogyan történt mindez, szemben azzal, amit ön állít.
Egyébként ha áprilisban a jogalkotási törvény szerint nekünk el kell fogadni azt a törvényt, amely száma alapján változatlan törvény ugyanezzel a koncepcióval, és nem veszi figyelembe mindazokat a tapasztalatokat, amelyek már az európai piacon is előfordulnak, akkor kérdezem, hogy milyen jogalkotási program az, amelyhez kapcsolódó tanulmányok elemzését a kormány majd még végzi, áprilisban pedig nekünk állítólag erről végszavazással kell dönteni. Ez elég nagy ellentmondás, államtitkár úr.
Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés