DR. HORVÁTH ZSOLT egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Képviselő úr, nem az első alkalom, hogy ebben a körben és ebben a teremben erről a kérdésről beszélünk. Ön korábban is feltette már ezt a kérdést a tárcának.
Akkor is elmondtam, most is csak meg tudom erősíteni, hogy az indított rekonstrukció, illetve azok a viszonyok, amelyek ott vannak, ebben a kórházban vannak, indokolttá tennék szakmai szempontból, hogy ez a beruházás megvalósuljon. Önök a tárcához címzett támogatási igényt nyújtottak be, illetve a 2001. évi indításra vonatkozóan, előtte már két alkalommal szerepelt: egyszer formai hiba miatt, egyszer forráshiány miatt nem került támogatásra; az egymilliárdos nagyságrendű, jóval nagyobb léptékű beruházás lett volna.
Ez, amiről most beszélünk, 50 millió forintos igényt fogalmaz meg. Soha nem volt akadálya a tárca javaslata annak, hogy a reális lábakon álló, erőforrásainkhoz mért fejlesztéseket - amelyek nélkülözhetetlen beruházásokat valósítanak meg - valamilyen módon a tárca ne próbálja elősegíteni. Az tény és való, hogy az önkormányzati kórházak rekonstrukciójára a tárca költségvetési keretében források nincsenek elkülönítve, nem a tárca feladatkörébe tartozik, hanem a címzett vagy a céltámogatási rendszerbe tartozó kérdésről van szó.
Ezért azt gondolom - mivel a forrás nagysága már kezelhető nagyságrendű -, hogy az igényelt támogatást talán a megyei területfejlesztési tanács keretein belül meg lehet szerezni, ott 200 millió forint alatti összegek megszerezhetők, másfelől változatlanul megvan a címzett támogatás indításának pályázati lehetősége. Ez az, amit hivatalosan önnek el tudok mondani.
Ugyanakkor azt mondta, hogy hozott magával erről a tervről valamifajta írásos anyagot. Kérem, hogy ezt a tárcához juttassa el, és megnézzük azt, hogy milyen, nemcsak a tárcánál lévő, hanem más források együttes igénybevételével milyen megoldási lehetőség bontakozna ki.
Ezt tudom önnek mondani. Ez az 50 millió forint egy kezelhető nagyságrendű beruházásnak tűnik a számomra. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés