ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Nem önnel fordult elő ezen a délutánon először, hogy alelnöknek titulált, bár a Házszabály 20. § (3) bekezdése értelmében az elnöklő alelnököt az elnök jogai illetik meg.
De túl ezen, tisztelt képviselőtársam, azt gondolom, hogy az ön ügyrendi javaslata nem ügyrendi javaslat, hanem napirendi kiegészítés. Mint ilyen, én ezt önnek most orvosolni nem tudom. Abban a kontextusban, amit a mai házbizottsági ülés is jelentett, amelyen az ön frakciójának egyik vezetője is részt vett, amennyiben nóvum vagy bármi új tény merült fel, úgy ebben az esetben kérem, hogy a frakciója forduljon az Országgyűlés elnökéhez ezzel az indítványával.
Ugyancsak ügyrendi kérdésben jelentkezett Takács Imre képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Képviselő úr, ugyancsak a Házszabály értelmében ügyrendi indítványt egy percben tehet, két percben indokolhatja. Öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés