BALCZÓ ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nyilvánvalóan mindaddig, amíg a házelnök a munkabeosztás során Gyimóthy Géza alelnök urat megbízza az elnöki teendők ellátásával, én természetesen elnöknek tekintem, és így is szólítom meg.

A javasolt kérdésben a MIÉP azért nem tudna szavazással állást foglalni, hiszen tulajdonképpen azok az információk, amelyek e lemondásra vagy a lemondás feltételeire vagy feltétel nélküliségére vonatkoznak, nyilvánvalóan olyan dokumentumokból derülnek ki vagy derülhetnek ki, amelyek nekünk nem állnak rendelkezésünkre.

Tehát ebben a helyzetben természetesen a házbizottság egyszer állást foglalt, nyilvánvalóan az Országgyűlés levezetésével kapcsolatos bármely kérdés eldöntésére az ügyrendi bizottság hivatott. Az én ismereteim szerint kezdeményezés történt, az ügyrendi bizottság ezt a kérdést vizsgálja, tehát még egyszer mondom, amíg az ügyrendi bizottság ebben nem hozott döntést, addig mi nyilvánvalóan a házbizottság állásfoglalását kell hogy elfogadjuk, illetve az elnök úr döntését, teljesen függetlenül attól, hogy adott esetben a tények teljes ismeretében mi az álláspontunk.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu