BAUER TAMÁS (SZDSZ): Elnök Úr! Nem ezt mondtam. Elnök úr, én azt mondtam, majd megnézzük mind a ketten a jegyzőkönyvben, hogy a tegnapelőtti ülés során, amikor az egyik ellenzéki frakció kezdeményezte a házbizottság összehívását, akkor a kormánypárti frakciók képviselői elkezdtek érvelni azért, hogy miért nem kell összehívni a házbizottságot. Ez volt az egyik állításom.

A másik állításom, ami személy szerint önre vonatkozott, az volt, hogy ön alakított ki az elmúlt két és fél évben egy olyan gyakorlatot az Országgyűlésben - szemben a megelőző nyolc év egységes gyakorlatával -, hogy amikor valamely frakció a házbizottság összehívását kéri, akkor ezt nem azonnal, az ülést megszakítva teszik meg, mint ez Szabad György és Gál Zoltán idejében történt, hanem azt mondja, hogy majd összehívja a házbizottság ülését egy olyan időpontra, amikor az adott kérdést a parlament már eldöntötte. Én ezt mondtam, és ezt az álláspontomat fönn is tartom.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu