BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Az eddig elhangzott felszólalások során többször megemlítésre került a munkaidőkeret, a szakszervezetek szerepe, a kollektív szerződések, miszerint az erre való hivatkozás a törvényben túl sűrűn jelenik meg, törvényi szabályozás kellene, nem pedig a kollektív szerződésekre kell bízni a megállapodásokat.

Ma már többször idéztünk az 1995-ben elhangzott munkaügyi miniszteri expozéból néhány részletet; engedjék meg, hogy még egyet felidézzek ebben a körben. A szocialista képviselők számára bizonyára ismerős lesz az, amit elmondok, de a fideszes képviselőtársaimnak lehet, hogy még újdonság. Tehát ez hangzott el a munkaügyi miniszter expozéjában: "A munkaidőkeretre vonatkozó időtartam megnövelése ugyanis, amelyet a munkáltatói érdekképviseletek az Érdekegyeztető Tanácsban erőteljesen szorgalmaztak, míg a szakszervezetek tartózkodóan fogadtak, általános törekvéseinknek megfelelően kollektívszerződés-kötésre ösztönöz. Ha a munkáltatók részéről erős érdek fűződik a munkaidőkeret szabadabb elosztására, akkor édekeltté válnak a kollektív szerződés megkötésében. Így tehát megnyílik az út a munkahelyi, ágazati kollektív megállapodások körének bővülésére, ami a szakszervezetek régi és jogos elvárása a munkaügyi kapcsolatok jogi szabályozásában."

Ehhez én nem kívánok semmit hozzáfűzni, egyetértek vele. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu